KezdőlapAutomobilAz új BMW X3 megérkezett Magyarországra

Az új BMW X3 megérkezett Magyarországra

-

Magyarországon is bemutatkozott a minden terepen kimagasló menetdinamika és a kompromisszumoktól mentes hétköznapi használhatóság páratlan egységét kínáló BMW X3 harmadik generációja.

Mádon, illetve Tokaj-Hegyalja festői szépségű dombjain mutatkozott be Magyarországon a BMW X3 harmadik modellgenerációja, mely minden korábbinál lendületesebb karakterével, látványos formai megoldásaival, erőteljes motorpalettájával, hatékony hajtásláncával és luxus színvonalú utasterével nyitja meg a 2003 óta íródó sikertörténet új fejezetét.

A BMW X3 harmadik modellgenerációja tovább halad az elődei által megkezdett úton, sportos köntösben tárva az ügyfelek elé az emelt hasmagasságú, extrém rövid túlnyúlásokkal megrajzolt járműkoncepció off-road karakterét. Az ismerős karosszéria-arányok már első ránézésre kihangsúlyozzák a modell első és hátsó tengely közötti tökéletes, 50 : 50 arányú terhelés-elosztását, miközben az új BMW X3 erőteljes teljesítményére szemből nézve a jelentős mértékben megnövelt hűtőrácsok és a BMW X modellcsalád történetének első hatszög alakú ködlámpái utalnak. Hátul a háromdimenziós hatású, az opcionális extrafelszereltség részeként teljes LED-technológiával dolgozó lámpák kerülnek a figyelem középpontjába, a harmadik modellgeneráció sportos énjét pedig meredeken lejtő légterelő szárny és dupla kipufogóvég nyomatékosítja.

A bajor prémiummárka tervezőmérnökei részletekbe menően fejlesztették tovább a BMW X3 futómű-technológiáját, hogy a harmadik modellgeneráció a lendületes vezetés, a precíz irányíthatóság, a stabilitás, a kormányvisszajelzések és a menetkomfort terén is új szintre lépjen. Az új BMW X3 így nem csupán sportosabb, de kényelmesebb is elődjénél. Mindehhez olyan futómű-opciók járulnak hozzá, mint az M sportfutómű, a dinamikus lengéscsillapítás-szabályzás (DDC – Dynamic Damper Control), az M sport fékrendszer és a változó áttételű kormányrásegítés.

Az új BMW X3 háromféle benzines és kétféle dízelüzemű erőforrással rendelhető meg. A portfólió csúcsán – a BMW X3 modelltörténetének első BMW M Performance tagjaként – a 265 kW / 360 lóerő maximális teljesítményű BMW X3 M40i áll (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 8,2 – 8,4 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 188-193 gramm / km)*. A benzines palettát színesíti a 185 kW / 252 lóerő maximális teljesítményre képes BMW X3 xDrive30i (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 7,4 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 168 gramm / km)* és a piaci bevezetés után nem sokkal elérhető BMW X3 20i (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 7,2-7,4 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 165-169 gramm / km)*, 135 kW / 184 lóerő maximális teljesítményű benzinmotorral. A dízelüzemű erőforrások közül kezdetben a 140 kW-os / 190 lóerős BMW X3 xDrive20d (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,0-5,4 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 132-142 gramm / km)* és a 195 kW / 265 lóerő maximális teljesítményre képes BMW X3 xDrive30d érhető el (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,7-6,0 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 149-158 gramm / km)*. A BMW X3 20i modell az opcionális extrafelszereltség részeként BMW xDrive intelligens összkerékhajtással is megrendelhető lesz. A bajor prémiumgyártó már az alapfelszereltség részeként mindegyik hajtáslánc-változathoz a nyolcsebességes Steptronic automataváltó optimalizált változatát társítja.

A BMW EfficientDynamics járműfejlesztési stratégia szigorú alapelvei az új BMW X3 modell esetében nem csupán a hatékonyságra optimalizált hajtáslánc-változatokra, de a könnyűszerkezetes járműépítés intelligens módszereinek alkalmazására is kiterjedtek. A motortérben és a futóműben alkalmazott alumínium alkatrészek például jelentős mértékben csökkentették a modell saját tömegét, a BMW X3 harmadik modellgenerációja így megegyező hajtáslánccal szerelt elődmodelljéhez képest nem kevesebb, mint 55 kilogrammal nyom kevesebbet a mérlegen. Az újdonság légellenállási alaktényezője ráadásul kategóriaetalon 0,29.

A számos intelligens vezetést támogató rendszert magába foglaló, félig automatizált járművezetésre összpontosító BMW Personal CoPilot innovációival a BMW X3 harmadik modellgenerációja bebiztosítja vezető pozícióját az SAV modellek mezőnyében.

„2003-ban, amikor a BMW X3 első generációja megjelent, a BMW úttörő volt a prémium SUV/SAV középkategóriában, mely az elmúlt 14 év egyik legnépesebb és legdinamikusabban növekvő szegmense lett. Az azóta eladott több mint 1,5 millió X3-as kiváló bizonyíték arra, hogy a márka nagyon jól ismerte fel az alakuló trendeket. Az autó Magyarországon is sikertörténetet ír, a második generációjából 2010 és 2017 szeptembere között több mint 1 300 db kelt el. Jelenleg az idei év első tíz hónapját tekintve a BMW X modellek értékesítési aránya 39% a magyar piacon, mely a nemzetközi trendeket is túlszárnyalja, így biztosak vagyunk benne, hogy az újdonság további sikereket ér el” – mondta el Massimiliano Di Silvestre, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója a bemutató kapcsán.

A BMW X3 árai (bruttó Ft):

  • BMW X3 xDrive 20i: 13 350 000,-
  • BMW X3 xDrive 30i: 15 900 000,-
  • BMW X3 M40i: 20 050 000,-
  • BMW X3 xDrive 20d: 14 250 000,-
  • BMW X3 xDrive 30d: 17 000 000,-

*Az adatokat az EU-ciklus tesztkörének mérései alapján számolták ki, az értékek a gumiabroncs-típusoktól is függnek.