KezdőlapEnduranceWebber szerint Alonso hibát követ el

Webber szerint Alonso hibát követ el

-

Fernando Alonso hibát követ el azzal, hogy megpróbálja kombinálni az F1-et az endurance versenyzéssel, véli Mark Webber, aki maga is megjárta az F1-es és a WEC-et is, nem mellesleg pedig jó barátságot ápol Alonsoval.

Alonso épp a Daytona 24 órás versenyre készül, azzal a céllal, hogy felkészítse magát egy esetleges Le Mans-i szereplése. Webber azonban nem támogatja a spanyol törekvéseit.

„Nem, ez hiba.” – idézi Webbert az olasz Automoto. „Ez két külön dolog (az F1 és az endurance), és mindkettő kellően leszívja az ember mentális energiáit. Szerintem ha F1-ezel, akkor kalandozhat el róla a figyelmet, mivel az annyira speciális, hogy nem marad helye másnak.”

Pedig korábban Nico Hülkenberg is tett egy kitérőt Le Mansba, és meg is nyerte azt, harmadmagával. Webber szerint azonban ez nem hasonlítható Alonso esetéhez.

„Abban az esetben egy másodrangú F1-es csapatról beszéltünk. Ami nem jár olyan mértékű nyomással. És ő (Hülkenberg) egy top Le Mans csappal volt, és ez jelentősen leegyszerűsítette a dolgokat.”

Webber szerint akár meg is nyerheti majd Alonso a daytonai versenyt, de azt megkérdőjelezi, hogy ez mennyire jó „gyakorlásnak”.

„Ha nyerne, az csodás lenne. Ő egy kivételes tehetségű versenyző. Fantasztikus lenne, de nem fog nyújtani neki semmit.”