KezdőlapETRCNagy reményekkel megy Kiss Norbi a Slovakia Ringre

Nagy reményekkel megy Kiss Norbi a Slovakia Ringre

-

Először szerepel a FIA ETRC versenynaptárában a Dunaszerdahely melletti Slovakia Ring, így a 6 kilométer hosszú pálya mindenkinek az újdonság erejével hat majd. Nem így Kiss Norbinak, aki versenyzőként, vagy instruktorként bizony már jól ismeri a a felvidékiek büszkeségét, és több nagy teljesítményű túra és sportautóval is rótta már itt a köröket, hivatalosan, vagy privát teszteken. Korábban a WTCC mezőnye és a Blancpain GT is ellátogatott ide, utóbbi a kamionos mezőnnyel együtt érkezik majd augusztus végén a Hungaroringre.

Érthető, hogy Norbi úgy érzi, hogy egy kicsit lejt felé is majd a pálya, így nagy reményekkel várja a megmérettetést Szlovákiában:

„Azt gondolom, hogy ezúttal nem fog feküdni a Buggyrának ez a versenyhelyszín, egyrészt, mert az előrejelzések szerint nem lesz eső, másrészt a Slovakia Ring bizony trükkös pálya, még ha első ránézésre egyszerűnek is tűnik. A vonalvezetését szeretem, mert dinamikusan lehet menni, jók a hosszú gyors kanyarok. Másrészt én már többször is mentem itt, hivatalosan és privát teszten is különféle versenyautókkal. Az is mellettem szól, hogy általában, ha az ETRC mezőnnyel új pályával ismerkedünk, hamarabb ráérzek, mint a többiek, így azt gondolom, hogy kijelenthetem, hogy nyerni megyek Dunaszerdahelyre. Optimista vagyok, mert egy versennyel ezelőtt a Nürburgringen sikerült már polet menni, és kétszer is második lettem, azt gondolom, hogy ezekre az eredményekre tudunk építeni.”

Ezúttal is elkíséri egy kisebb magyar különítmény a szombathelyi pilótát, Dunaszerdahelyen a  Camion Express Szerviz Kft. képviselteti majd magát egy kisebb kontingenssel, de annál nagyobb lelkesedéssel.

Szombaton az időmérő edzés 11:20-kor kezdődik, az első verseny 14:40-kor, a második 16:40-kor lesz. Vasárnap 10:20-kor lesz az időmérő edzés, 13:10-kor kezdődik a hétvége harmadik futama, végül 16:35-kor zárul az utolsó versennyel a FIA ETRC első szlovák hétvégéje.

Követhető lesz az esemény Kiss Norbi oldalán:
http://www.kissnorbi.com/live