KezdőlapExtraAlonso neve mellett is négy bajnoki címnek kellene állni - Martin Brundle...

Alonso neve mellett is négy bajnoki címnek kellene állni – Martin Brundle interjú

-

Martin Brundle, a Sky Sports F1 kommentátora Ausztriában állt a Motorsportmania.hu rendelkezésére. A hosszú ideje riporterként tevékenykedő korábbi Forma-1-es versenyző és Le Mans-i 24 órás futamot nyerő Martinnal szombat délelőtt, a Red Bull motorhome-jában beszélgettünk.

Martin, a Mercedes és a Ferrari nagyon szoros csatát vív egymással 2018-ban. Melyikük rendelkezik szerinted versenyképesebb autóval jelenleg?

Martin Brundle: A fejlesztéseiknek köszönhetően már a Mercedes. Tudjuk, hogy képesek teljes szezonon keresztül magas szinten teljesíteni, ami a Ferrarinak tavaly nem sikerült. A Mercedest kell legyőzni annak, aki bajnok akar lenni.

Az olaszoknak volt néhány kemény szava Vettelhez, miután Le Castellet-ben már a verseny első kanyarjában hibázott. Bajnoki címébe kerülhetnek az ehhez hasonló hibák?

Brundle: Seb Azerbajdzsánban is bakizott, de a szezon nagyon hosszú. Nem hibáztatom a franciaországi esetért. Támadott az első helyért, miközben védenie is kellett a pozícióját. Sok versenyt és világbajnoki címet nyert már, megtörténik az ilyesmi, ha támadó szellemű versenyző vagy. Egy 21 versenyes szezon során a legjobbak is követnek el hibákat.

BrundleEgyes információk szerint napokon belül fény derülhet a 2021-es szabálymódosításokra, mire számítasz az elkövetkezendő években?

Brundle: Úgy érzem, kompromisszumokat fognak kötni. A jelenlegi technológia és komplexitás egy részét kiveszik, valamint könnyebbekk lesznek majd autók, miközben a költségeket is próbálják visszaszorítani. Az energia visszanyerő rendszerek közül a gyorsan visszatölthető technológiát hagynám meg. A jelenlegi erőforrások kudarcot vallottak a Forma-1-ben.

Hamarosan féltávnál vagyunk, ami a szezont illetti. Egyre több szó esik a versenyzőmozgásról, Leclernek jó sansza lehet a Ferrari ülésére?

Brundle: Nagyon jó esélyi vannak! Meglepődnék, ha nem Leclerc és Vettel vezetné jövőre a Ferrarikat.

Beszéljünk egy kicsit a McLarenről, nagy csalódást volt számodra, hogy nincsenek ott a Red Bull szintjén?

Brundle: Természetesen csalódott vagyok emiatt. A Forma-1-nek szüksége van rá, hogy az olyan csapatok mint a McLaren és a Williams, ott legyenek az élen. Fontos lenne, hogy ne csak három csapatnak legyen esélye győzelmeket és dobogókat szerezni. A Francia Nagydíj volt a legfájóbb, amikor az utolsó öt autó közül négy a McLaren és a Williams voltak. Ami igazán aggasztó, ha belegondolunk, hogy miként fognak kilábalni ebből a helyzetből – különösképpen a Williams. Amikor ennyire leesik a fordulatszám, nehéz visszajönni a játékba, főleg a jelenlegi költségek mellett.

Több interjút is készítettél az utóbbi időben Fernando Alonsóval, aki továbbra is az egyik legjobbnak érzi magát. Szerinted maradni fog az F1-ben vagy egy másik sorozat tagja lesz 2019-től?

Brundle: Fernandónak is négy világbajnoki címmel kellene rendelkeznie, csakúgy mint Vettelnek és Hamiltonnak. Egyetértek vele, hogy továbbra is ő az egyik legjobb, de talán kezdi belátni, hogy nem lesz alatta olyan autó, amely képes újabb F1-es bajnokságot nyerni. Egyértelműen a mesterhármasra hajt, amiből már csak az Indy500-as győzelem hiányzik. Nem lepne meg, ha jövőre továbbállna.