back to top
KezdőlapFastest SlapAlonso az egyik legjobb autóval térhet vissza a Daytonai 24 órásra

Alonso az egyik legjobb autóval térhet vissza a Daytonai 24 órásra

-

A RaceFans már tényként kezeli, hogy Fernando Alonso megegyezett a General Motors-szal, így a jövő évi Daytonán a Cadillac, az Indy500-on pedig a Chevrolet színeiben vesz majd részt.

Az értesülések szerint a vasárnap utolsó F1-es nagydíján rajthoz álló spanyol a Daytonai 24 óráson egy Cadillac DPi-VR-t vezet majd. Ilyen autóval nyertek egyébként tavaly. Alonsónak nem ez lenne az első daytonai versenye, ugyanis idén januárban már rajthoz állt a legendás versenyen, a United Autosports Ligierjét vezethette. Azt egyelőre még nem tudni, hogy a 2019-es szezonban csak a szezonnyitó Daytonai 24 óráson lesz ott a spanyol, vagy más IMSA versenyeken is.

A RaceFans arról is tudósított, hogy a hivatalos bejelentés december elején várható. Az egyezség értelmében Alonso és a McLaren Chevrolet motorokat fog használni az Indy500-on. Erről is hamarosan várható egy hivatalos megerősítés.

A spanyol Abu Dhabiban elmondta, további versenyeket ad hozzá jövő évi versenynaptárjához, a jelek szerint ezek közül az egyik tehát a Daytonai 24 órás lesz. Ugye ott van még neki az előbb említett Indy500 és a Le Mans-i 24 órás is. Ha nagyon unatkozna, még azt is megengedi neki Zak Brown, hogy tesztelje a 2019-es McLarent.