KezdőlapFastest SlapKiszivárgott Fernando Alonso Indy 500-as rajtszáma és autójának színei

Kiszivárgott Fernando Alonso Indy 500-as rajtszáma és autójának színei

-

Ugyan még sem Fernando Alonso, sem a McLaren nem közölte, hogy a spanyol versenyző milyen rajtszámmal és milyen színű autóval áll majd rajthoz idén az Indy 500-on, az Indianapolis Motor Speedway ezzel nem törődve – talán bele sem gondoltak – de elárulta azt.

Feltöltöttek ugyanis webáruházukba pár alonsós terméket is, melyekből egyértelműen kiderül, hogy a versenyző a 66-os rajtszámmal indul majd, autója pedig hasonló festést kap majd, mint a Forma-1-es McLarenek.

Alonso

Alonso 2017-ben már indult az 500 mérföldes versenyen, akkor a 29-es rajtszámmal, most azonban nem indulhat azzal, mert az a szám az Andretti Auutosporté.
A Forma-1-ben a 14-es rajtszámot használta, az Indy-ben azonban ez már foglalt az A. J. Foyt Enterprises által.

Azt nem tudni, hogy miért épp a 66-os számot választotta a spanyol, de van több tipp is. Az egyik, hogy ha összeadjuk az eddigi rajtszámait, a 14-et (F1), a 29-et (IndyCar), és a 23-at (Daytona 24) akkor 66-ot kapunk. Egy másik ok lehet, hogy a McLaren 1966-ban indult először a Forma-1-ben.