KezdőlapFastest SlapNyolc fordulós lesz az Electric Production Car Series első szezonja

Nyolc fordulós lesz az Electric Production Car Series első szezonja

-

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, egy Teslákra épülő, kifejezetten elektromos GT sorozat fog debütálni ez év végén.

Mostanra az Electric GT azt is elárulta, hogy a novemberben startoló Electric Production Car Series szezon nyolc versenyhétvégéből áll majd, bár még nem döntöttek minden versenyhétvége helyszínéről. Annyi már biztos, hogy jelen lesz a széria a Paul Ricardon, a Nürburgringen, Assenben, Silverstone-ban és az Algarve pályán.

A szériát eKarting és eSports szériák támogatják majd.

„Ez egy nagyon izgalmas nap mindannyiunk számára, akik keményen dolgoztunk a háttérben, hogy előkészítsük az első szezonunkat.” – mondta az Electric GT vezérigazgatója, Mark Gemmell.

„Kétség kívül sikerült megegyeznünk a legizgalmasabb európai pályákkal az Electric Production Car Series első szezonjára, és ez remek platformot biztosít nekünk arra, hogy tovább bővíthessük a bajnokságot.”

„Nagy az érdeklődés azonban más pályáktól is, a világ minden részén, izgalmas lehetőségekkel kecsegtet az elektromos versenyzés. Hamarosan sok új hírről számolunk majd még be.”

Az első forduló előtt az EPCS részt vesz majd egy gyakorláson a Pau Arnos versenypályán, zárt kapuk mögött.

Az egyes fordulók terv szerint egy 20 perces szabadedzésből, egy egyórás kvalifikációból, valamint egy 60 kilométeres nappali, és egy 60 kilométeres szürkületi versenyből áll majd.

Előzetes versenynaptár 2018/19:

  1. 2018. november 3-4: Jerez
  2. 2019. február/március: Paul Ricard
  3. 2019. május: ?
  4. 2019. június 29: Nürburgring
  5. 2019. július 20-21: Assen
  6. 2019. szeptember: Silversteone
  7. 2019. szeptember: ?
  8. 2019. október 12-13: Algarve

Te szívesen megnéznéd ezt a sorozatot Magyarországon?

  • Naná, hogy igen! (79%, 30 Votes)
  • Talán (13%, 5 Votes)
  • Biztos, hogy nem (8%, 3 Votes)

Total Voters: 38

Betöltés ... Betöltés ...