KezdőlapFastest SlapHäkkinen annak idején visszautasította az IndyCart

Häkkinen annak idején visszautasította az IndyCart

-

Mika Häkkinen az Unibet oldalán számolt be arról, szerinte a McLaren és Alonso okos döntést hoztak arról, hogy tesznek egy Indy 500-as kitérőt, és úgy véli, Alonsonak ott esélye is lehet a győzelemre.

Ezt követően arról számolt be, hogy annak idején ő maga is elgondolkodott azon, kipróbálja-e az IndyCart!

„Magam is vetettem egy pillantást az IndyCarra 2002-ben.” – mondta Häkkinen. „Elmentem Amerikába, találkoztam Zak Brownnal, aki tisztában volt azzal az értékkel, ha egy F1-es tehetség Indyre vált. Én végül ellene döntöttem, részben családi okokból, mivel nem álltam készen arra, hogy állandóan Amerikában legyek, részben pedig azért, mert úgy döntöttem, hogy távol maradok mindattól a kockázattól, amit az együléses versenyzés magában hordoz. Az én karrierem akkor máshol tartott, másként gondolkodtam, mint most Fernando, és számomra jó döntés volt, hogy nemet mondtam.”