A McLaren állítólag azon gondolkodik, hogy csatlakozna az IndyCar mezőnyéhez, méghozzá már jövőre. Úgy tudni, hogy a múlt hétvégi IndyCar Grand Prix-n volt is jelen pár McLaren képviselő, és potenciális partnerségről tárgyaltak az Andretti Autosporttal és a Rahal Letterman Lenigan Racinggel.

A McLarennek nem idegen az amerikai versenyzés, hiszen a ’70-es években Can-Am és Indy500 győztesek is voltak. Ezen kívül tavaly Fernando Alonso számára épp úgy tették lehetővé az Indy500-as indulást, hogy a McLaren némileg összeállt az Andrettivel.

Barcelonában Zak Brown ugyan kétségbe vonta az IndyCaros terveket, de utalt arra, hogy a Forma-1 talán olyan irányba halad, hogy mellette más bajnokságokban érdemes gondolkodnia a csapatnak.

“Tavaly ott voltunk az Indy 500-on.” – mondta Brown. “Észak-Amerika fontos piac számunkra és rajongunk is az IndyCar versenyzésért. Szóval megnézzük a költségvetési korlátot, hogy miként fog az működni, és mely más versenyzési formákat vehetünk még fontolóra.”

“Szerintünk a McLaren értékes adaléka lenne az IndyCar paddocknak.” – közölte az Andretti Autosport. “2017-es Indy 500-as partnerségünk bizonyítottan sikeres volt és mi üdvözölnénk a lehetőséget, ha újra velük dolgozhatnánk.”

Még több kapcsolódó cikk betöltése
Load More By Tajthi Andrea
Load More In Fastest Slap

Nézd meg ezt is

Massa folyamatosan tanulja a Formula E-t

Az egykori F1-es versenyző, Felipe Massa elmondása szerint napról napra tanul a Formula E-…