KezdőlapFastest SlapSzaúd-Arábiában lesz a Race of Champions!

Szaúd-Arábiában lesz a Race of Champions!

-

A Race of Champions szervezői bejelentették, hogy Szaúd-Arábiában rendezik a következő megmérettetést, 2018 elején, mintegy megünnepelve a 2017-es versenyszezont. Konkrét időpontot nem közöltek még, azonban az már biztos, hogy 75 000 ember befogadására alkalmas King Fahd International Stadium lesz a helyszín, a fővárosban, Rijádban.

„Megtiszteltetés a szervezőink számára, hogy együtt dolgozhatunk a Sporthivatal elnökével, őkegyelmessége Turki Al-Sheikhhel és a Sela Sport elnökével, Dr Rakan Husseinnel, és hogy a Race of Championst annak 30 éves történetében először, ebbe a régióba vihetjük.” – mondta a ROC elnöke, Fredrik Johnsson. ”

„Azzal, hogy 2018-tól már a nők is vezethetnek Szaúd-Arábiában, úgy érezzük ez kedvező időzítés ahhoz, hogy egy motorsport eseményt vigyünk Rijádba.”

„A Race of Champions több, mint csak egy verseny: ez egy igazi globális megmérettetés, mely a világ legjobb versenyzőit vonultatja fel, és kiváló minőségű szórakozást nyújt a családoknak.

A ROC azonban már előrébb is gondolkodik, a 2018-as szezon utáni verseny feltehetően újra Miamiban lesz majd.