back to top
KezdőlapFormula 1Hivatalos: Ocon a Renault versenyzője lesz 2020-ban!

Hivatalos: Ocon a Renault versenyzője lesz 2020-ban!

-

Esteban Ocon fellélegezhet, jövőre visszatérhet a Forma-1-es mezőnybe. Noha nem a Mercedesszel, hanem a Renault-val. Hivatalosan is bejelentették ugyanis, hogy Ocon lesz 2020-ban Daniel Ricciardo csapattársa.

A 22 éves Esteban két éves szerződés köti majd a Renault F1 Team-hez, ahol már jól ismerik, hiszen már 2016-ban is az istálló tartalékpilótája volt, előtte pedig a Lotus fiatal versenyzői programjában is benne volt. 2016-ban mutatkozhatott be a Manor Racingnél, majd 2017-ben csatlakozott a Sahara Force India F1-hez. Első teljes szezonjában 87 pontot szerzett, nyolcadik lett a bajnokságban. 2018-ban 49 pontja lett, majd csatlakozott az idei évre a Mercedes AMG Petronas F1 Teamhez. A junior kategóriákban is remekelt: 2014-ben a FIA European Formula 3, 2015-ben a GP3 bajnoka lett, és számos alkalommal nyert Formula-Renault autókkal is.

Cyril Abiteboul, csapatfőnök nyilatkozata:

„Örülünk, hogy újra Estebannal dolgozhatunk az elkövetkezendő 2 évben. Karrierje folyamán megértette, hogy hogy milyen nehéz dolog is a Forma-1, ugyanakkor milyen értékes. Minden pillanatban készen kell állni, ha kell és lehetőség adódik, akkor pedig hiba nélkül kell teljesíteni a sikerért. A tehetségén túl élvezni akarjuk a friss energiáit, és hogy felajzott egy évnyi kihagyás után. Rajtunk múlik, hogy hogy milyen dinamikát viszünk abba a csapatba, amelybe most belép. Az elmúlt években megmutatta a képességeit, hogy képes pontokat szerezni, a profi hozzáállása a pályán és azon kívül is megvan. Jelenleg meg a legjobb csapat tartalékosa, ami komoly érték lesz majd a csapatunknál.

Niconak meg szeretném köszönni a hihetetlen odaadását amit tett a csapatárt az elmúlt három szezonban. Amikor csatlakozott hozzánk, akkor a csapat 9. volt, tavaly elértük a 4. helyet, ő 7. lett a pilóták bajnokságában. Szerződése lejártát követően nehéz dolgunk volt, mert Nico alappillére volt a fejlődésünknek. A szezon első fele kemény volt, de tudom, hogy számíthatok rá, és együtt sikeresek leszünk a második felében.”

Esteban Ocon nyilatkozata:

„Először is büszke vagyok rá, hogy a Renault-t vezethetem, mert Enstoneban nőttem fel a Lotusszal és velük 2010 óta. Nagyon kötődöm a csapathoz és az embereikhez, ők nyitották meg nekem a kaput a motorsportok felsőbb kategóriáiba. Továbbá örülök neki, hogy felismerték a képességeimet, és újra az F1-ben lehetek a legmagasabb szinten az ambícióimmal, és a magabiztosságommal. Részt akarok venni a csapat fejlődésében, egészséges nyomás alatt, és ki akarom hozni magamból a legjobbat.”

View this post on Instagram

Renault F1 Team is pleased to confirm @estebanocon will join forces with Daniel Ricciardo from 2020. The French-Australian duo will be tasked with continuing the team’s progress during its fifth season in F1. Esteban Ocon: "First and foremost, I am very proud to become a Renault driver. I have grown up at Enstone, starting with Lotus in 2010 and then with Renault. I am very attached to this team and everyone who works there; they are the ones who opened the doors of top level motorsport for me. Secondly, I am pleased that a team with big ambitions has entrusted me with the opportunity to once again demonstrate my skills at the highest level of F1. It is a responsibility I take very seriously. The confidence they have in me to help the progression of the team is a very positive pressure and I look forward to giving the best of myself." • #RSspirit #Renault #F1 #Formula1

A post shared by Renault F1 Team (@renaultf1team) on