KezdőlapFormula 1Lando Norris visszaszólt Hamiltonnak!

Lando Norris visszaszólt Hamiltonnak!

-

Az ifjú Norris helyretette Lewis Hamiltont, amiért azt állította, hogy a mai fiataloknak túl könnyű lenne a Forma-1. A csütörtöki FIA közös sajtótájékoztatón Montreálban az ötszörös világbajnok megkérdezte a 19 éves McLaren versenyzőt, hogy mégis hány éves. A 34 éves Hamilton a választ hallván csak ennyit mondott: „Lőjetek le.”

Később a Mercedes versenyzője azzal állt elő, hogy a sportága mai baja az, hogy az volna jó, ha ez a férfiak sportja lenne. Így fogalmazott:

„Sok fiatal érkezik, és könnyű dolguk van, hogy ide bejussanak.”

A Telegraph azonban megszólaltatta később Norrist is, aki visszavágott Hamiltonnak:

„Nem igazán értem, hogy ezt miért most mondja, miért nem akkor, amikor ő is kezdett. Feltehetően rám, George Russellre és Alex Albonra utalt, hiszen mi vagyunk most a legfiatalabbak a Forma-1-ben, és talán nem szenvedünk annyira, ahogyan azt ő elgondolta.”

Hamilton egyik kifogása a mai autók ellen az, hogy túl egyszerű kezelnie azokat a mai fiataloknak is, a könnyű vezethetőségük miatt. A McLarenes brit ezt nem hagyhatta szó nélkül:

„Nos, bármikor szólhat a csapatának, hogy kapcsolják le a kedvéért a szervókormányt.”

Hamilton egyetért az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve azon véleményével is, aki szerint ha nő a fiatal versenyzők száma a Forma-1-ben, akkor elvesznek az egyéniségek. Ennyit mondott a Diario Sportnak:

„Ha ez a sok 18 éves megérkezik a sportágunkba, akkor azzal lejáratják azt. Az F1 vezetősége úgy döntött, hogy show legyen a sportunkból. Azt gondolom, hogy a fénykorában azonban ez nem show volt, hanem egy érzelmekkel teli esemény.”