KezdőlapFormula 1Räikkönent nem érdekli Barrichello rekordja

Räikkönent nem érdekli Barrichello rekordja

-

Az Alfa Romeo pilótája Kimi Räikkönen kijelentette, hogy őt nem érdekli az a rekord, hogy az ő neve mellett legyen a legtöbb futam.

Mindmáig Rubens Barrichello tartja a legtöbb futamon való részvétel rekordját a Forma-1-ben, 326-tal. A jelenlegi mezőnyben hozzá Kimi Räikkönen áll legközelebb, aki a következő szezon kilencedik futamán fogja utolérni az egykori brazil klasszist. Ám ennek a rekordnak a megdöntése nem igen hatja meg a finn jégembert.

„Sosem kergettem a rekordokat. Végül is ez csak egy szám. Ha ez húsz ezer lenne, az sem lenne különb. Nem nézem azt, hogy mennyi versenyt teljesítettem eddig vagy hogy mennyit kellene még. Ezt azért csinálom, mert úgy érzem, hogy azt teszem, amit akarok, amikor pedig már nem érzem ezt, akkor abba hagyom.” – fogalmazott a finn világbajnok.

„Teljesen nulla az érdeklődésem a számok iránt. Ha tízzel több vagy kevesebb versenyem van, mint valaki másnak, akkor sem határozza meg azt, hogy mit hogyan csinálok. Ha pedig az érzéseim megváltoznak, akkor megyek és valami mást fogok csinálni.” – tette hozzá.