KezdőlapFormula 1Alonso büszke a McLaren-Honda projektre

Alonso büszke a McLaren-Honda projektre

-

Fernando Alonso azt állítja, mindenek ellenére nagyon büszke az elmúlt időszak McLaren-Honda kapcsolatára, mely most ért véget.

A ’80-as, ’90-es években a McLaren nyolc bajnoki címet szerzett a Hondával karöltve, azonban a 2015-ben újra létrejött „házasság” már közel sem sikerült ilyen eredményesre, sőt… A McLaren idén az utolsó előtti helyen zárta a bajnokságot, és számos alkalommal kellett a versenyzőiknek a motor meghibásodása miatt feladni a versenyt.

Alonso gyakran kritizálta is az erőforrást, ennek ellenére most azt mondta, büszke erre az időszakra.

„Ez egy kemény szezon és kemény három év volt számunkra, de így is nagyon büszke vagyok erre a projektre.” – mondta Alonso. „Nem lettünk sikereske az eredmények tekintetében és az elvárások alatt teljesítettünk, mindazonáltal mindenki nagyon keményen harcolt és dolgozott.”

„Most, hogy elválnak útjaink, a legjobbakat kívánjuk a Hondának és sok szerencsét a McLaren Reanult projektnek is. Ez most egy új fejezet számunkra.”

Miközben a McLaren Renault erőforrásokra vált jövőre, a Honda a Toro Rossóval folytatja az F1-es szereplést.