KezdőlapFormula 1Alonso: Vandoorne közelebb áll hozzám teljesítményben, mint Räikkönen

Alonso: Vandoorne közelebb áll hozzám teljesítményben, mint Räikkönen

-

Fernando Alonso szerint a mostanában tőle rendre sokkal elmaradó Vandoorne igazából közelebb van hozzá, mint több korábbi csapattársa, például a 2007-es világbajnok, Kimi Räikkönen.

Vandoorne egy felejthető Brit Nagydíj után utolsóként végzett a hockenheim-i Német Nagydíj időmérőjén. A McLaren az adatokból azt olvasta ki, hogy Vandoorne autójával gondok vannak, egyszerűen gyengébb, mint csapattársáé. A probléma pontos okát még nem találták meg.

Alonso azzal viccelődött Vandoorne-al, hogy „egy kicsit mindig mögöttem lesz” mert „engem nehéz legyőzni!”, de úgy gondolja, hogy belga csapattársa vissza fog térni és újra egy szinten lesznek, amint megoldódnak a gondok az autójával.

„Ha korábbi csapattársakat tekintünk, sokan voltak akik Stoffelnél messzebb voltak [mögöttem]” – mondta Alonso.

„2014-ben 6-7 tizedre volt Kimi minden versenyen. Most kevesebb a különbség. Úgy érkezett [az F1-be], hogy egyből nehézségei voltak az autóval idén is és tavaly is. De rendben van, és nagyon közel leszünk egymáshoz, amint képes lesz a kocsija normális teljesítményt leadni.”

„Nincs mit mondanom róla. Ami pedig a jó hírét illeti, csak várjanak, vagy nézzék meg a Silverstone előtti vagy a tavalyi időmérők eredményeit.”

Vandoorne átlagos időmérős hátránya Alonso mögött 0,3 másodperc, habár az előző két hétvégén ez a szám 0,8 mp volt. Alonso 2014-ben 19 alkalomból 16-szor győzte le Räikkönent a Ferrarinál, az átlagos különbség közöttünk fél másodperc volt. Amikor arról kérdezték Alonsot, mit gondol arról, hogy a belga hírneve könnyen sérülhet, csak annyit mondott: „Nem gondolom, hogy csökkenne [iránta a tisztelet]”

„Silverstone-ban ugyanaz volt a helyzet, mint most, az autója nem teljesített túl jól. Csapatként próbáljuk megtalálni a problémát és az a célunk, hogy mindkét autó ugyanolyan körülmények között ugyanúgy teljesítsen. Már megmutatta, milyen tehetséges, semmit sem kell bizonyítania.”

A McLarennek időre van szüksége. Vandoorne problémái felvetették, hogy új kasztnira lesz szüksége, de ő úgy gondolja, a csapatnak több idő kell arra, hogy kiderítsék, mi okozza a problémát.

„A csapat képes rájönni, mi történik” – mondta a belga.

„Muszáj adnunk nekik egy kis időt, hogy kicsit mélyebbre ássanak az adatokban. Különbséget látunk a két autó telemetria adatai között és már így is rengeteg munkát fektettünk abba, hogy megtaláljuk a megoldást.”

„Bárcsak tudnék válasszal szolgálni. Sok alkatrészt változtattunk a kocsin, szinte mindent megcsináltunk, de ugyanolyan problémákkal szembesülünk.”

„Silverstone óta majdnem minden edzésen utolsók lettünk, nem is kevéssel. Nem hiszem, hogy megtaláltuk azt a pontot [a kocsin], ahol nem működnek a dolgok, szóval most ez a legfontosabb. Kevés a tapadás összességében, a leszorítóerő. Bonyolult az autó vezetni.”

(Czuth Csaba)