KezdőlapFormula 1Argentína már jövőre visszatérne a versenynaptárba

Argentína már jövőre visszatérne a versenynaptárba

-

Argentína arról tárgyal a Forma-1-gyel, hogy a sport visszatérjen Buens Airesbe, akár már jövőre.

Az ország egyik legjelentősebb rendezvény promótere, Arturo Rubinstein számolt be róla, hogy Argentína szeretne lenni a harmadik dél-amerikai helyszín az F1-es naptárban, Brazília és Mexikó mellett. A helyi önkormányzat finanszírozná az Autodromo Juan y Oscar Gálvez felújítását, mely versenypályán már rendeztek korábban Argentin Nagydíjat.

„Tárgyalunk a Liberyt Mediával, hogy futam legyen Argentínában.” – mondta Rubinstein. „Buenos Aires városának önkormányzata támogatja a szükséges munkálatokat annak érdekében, hogy a pálya megfeleljen az F1 és az FIA előírásainak.”

„A javítási és fejlesztési munkák azonnal elkezdődnek a pályán, amint aláírjuk a szerződést arról, hogy versenyt rendezhetünk Buenos Airesben öt évig, ez pedig kijön 30 millió dollárból.”

„Szakértői véleménye szerint a munkálatokat hat hónap alatt el lehet végezni.”

Ha pedig minden Rubinstein tervei szerint halad, már jövőre versenyt rendezhetnek Argentínában.

Tavaly nyáron az F1 versenyigazgatója, és biztonsági képviselője, Charlie Whiting Buenos Airesben járt és felmérte a pálya állapotát, hogy megállapítsa, mennyi munka szükséges ahhoz, hogy megfeleljen a jelenlegi F1-es előírásoknak.

„Az elsődleges célunk az, hogy versenyt rendezzünk 2019-ben, a versenynaptár elején, egymást követve Ausztráliával. Nem jelent problémát, mivel vannak transzpoláris járatok. És történelmileg nézve is, az Argentínában rendezett F1-es versenyek a naptár elején voltak.” – mondta Rubinstein. „A másik alternatíva Noveber, a Brazília előtt, vagy után.”

Rubinstein szerint az Argentin Nagydíj visszatérése 2013 óta tervben van.

„2014 elején volt az első tárgyalásunk Londonban, Bernie Ecclestone-nal.” – mondta. „Az argentin politikai és gazdasági helyzet nem segített abban, hogy ez létrejöjjön az azt követő években, de ez most a megfelelő idő.”

„Mivel Argentína újra megjelent a globális piacon a három éve meglévő új kormány reformjainak köszönhetően, a befektetők érdeklődése megnövekedett. Ez növelte a jelenlétünket a globális eseményeken és hálózatépítésben. Például Argentína ad otthont a kétévente ülésező Kereskedelmi Világszervezetnek, a G20-csúcstalálkozónak, és a Nemzetközi Ifjúsági Olimpiának.”

Az első Argentin Nagydíjat 1953-ban rendezték, míg az utolsóra 1998-ban került sor.