KezdőlapFormula 1De la Rosa: Jó esélyei vannak a McLarennek

De la Rosa: Jó esélyei vannak a McLarennek

-

A harmadik szabadedzés kezdete előtt váltottunk néhány szót a korábbi spanyol Forma-1-es versenyzővel, Pedro de la Rosával.

A barcelonai születésű versenyző korábban a McLaren versenyzője is volt, később hosszú éveken át tartalékversenyzői szerepkört töltött be a wokingiaknál, majd a Ferrarinál látta el ugyanezt a feladatkört. De la Rosát a McLaren Spanyolországba hozott fejlesztéseiről kérdeztük, illetve arról, hogy mennyit léphetnek előre az erősorrendben.

„Óvatosnak kell lennünk, talán még ők sem tudják pontosan, hogy mennyit sikerült fejlődniük. A tegnapi nap bizakodásra ad okot.”

„Az időmérő lesz az, ahol pontosan meglátjuk, hogy köridő tekintetében mennyit léptek előre. A barcelonai egy kemény pálya, sokat követel az autótól és a versenyzőtől egyaránt, de minden pilóta nagyon jól ismeri a vonalvezetését, szóval itt még jobban kijöhet az autók közötti különbség.”

„Remélhetőleg ott lesznek a Q3-ban” – tette hozzá.

De mire lehetnek képesek a szezon végén, összejöhet a konstruktőri negyedik hely?

„Nagyon jó esélyük van arra, hogy szezon végén negyedikként végezzenek. A McLaren egy nagyon jó csapat és mindig is jól fejlesztettek szezon közben. A legnagyobb riválisuk a Renault és a Haas lehet.”