KezdőlapFormula 1Di Resta nagyon közel állt ahhoz, hogy idén Williams versenyző legyen

Di Resta nagyon közel állt ahhoz, hogy idén Williams versenyző legyen

-

Látta is, már már érezte, mindent megtett érte, végül mégis lemaradt a Williams 2018-as versenyüléséről Paul di Resta. A brit csapat 2017-es tartalékpilótája tavaly a Hungaroringen helyettesíthette a lebetegedett Felipe Massát, és egyike volt a három szereplőre szűkült listának, aki idén Lance Stroll csapattársa lehetne.

Di Resta keményen harcolt az ülésért, és ősszel még Robert Kubica ellen is részt vett egy szétlövésen, de amire egyikük sem számított, hogy a Williams egy harmadik emberrel, a 22 éves Szergej Szirotkinnal is számol. A Crash.net-nek nyilatkozott a csalódott di Resta:
„Elérhető közelségben voltam már a versenyülést illetően, aztán ebből mégsem lesz semmi. Talán a koromnak köszönhető ez, vagy nem is tudom. Szerettem vezetni tavaly Budapesten. Próbáltam a lehető legjobban képviselni a csapatot, pedig kevés időm volt felkészülni. Mégis újra képbe kerültem így.”

Di Resta elismerte, hogy nem valószínű, hogy marad a Williams tesztpilótája idén, és pont emiatt is kezdte el jobban érdekelni a Formula E. A Jaguarral ráadásul meg is nyerte az újoncok tesztjét Marrákesben vasárnap. Ezzel kapcsolatban ennyit mondott:
„A Williams nagyon hamar fog most már dönteni. Versenyzőként azonban magadra kell gondolnod. Ez a bajnokság meg egyre inkább közelíti a Forma-1 színvonalát, és professzionális versenyzőként persze, hogy így érdekel.”

A Mercedes is jövőre beszáll a Formula E-be, a skót pedig vezetett a német márkánál a DTM-ben, így ilyen formán is érdekelt abban, hogy jó kapcsolatot ápoljon velük.