KezdőlapFormula 1Esteban Ocon: Eljön még az én időm!

Esteban Ocon: Eljön még az én időm!

-

Esteban Ocon igencsak dühös volt a Kanadai Nagydíj után, mivel úgy ítélte, hogy csapattársa, Sergio Perez fosztotta őt meg első dobogós helyezésétől.

A verseny eleji káosz és Verstappen kiesése lehetőséget teremtett a Force India versenyzőinek arra, hogy jól helyezkedjenek. A két versenyző Perez-Ocon sorrendben a negyedik és ötödik helyen álltak, előttük a harmadik pozícióban Ricciardo volt, mögöttük a hatodik helyen pedig Vettel.

Ocon gyorsabbnak ítélte magát csapattársánál, véleménye szerint ha helyet cseréltek volna, ő utolérhette volna Riccaiardót. Előzési kísérlete azonban nem sikerült, Perez nem adta meg magát, a próbálkozásnak pedig az lett az eredménye, hogy még Vettel is megelőzte mindkettőjüket. Így Perez az ötödik, Ocon pedig a hatodik helyen zárt.

Ocon leintés után rádión azonnal jelezte is csapatának, hogy szerinte ez nem volt sportszerű dolog csapattársa részéről.

„Összességében jó verseny volt, nagy kár, hogy nem kaptam lehetőséget arra, hogy megpróbáljam megelőzni Ricciardót, szerintem meg volt hozzá a tempóm, szóval a dobogó is lehetséges lett volna ma. Ilyen néha a versenyzés. Meg kel beszélnünk, hogy mi is történt. Eljön még az én időm.” – mondta Ocon.