back to top
KezdőlapFormula 1Fernando Alonso az első tesztelésre készül ezen a héten Daytonában

Fernando Alonso az első tesztelésre készül ezen a héten Daytonában

-

A spanyol Forma 1-es pilóta, Fernando Alonso megteszi első köreit ezen a héten Daytonában, eközben felkészül a hónap végén megrendezésre kerülő 24 órás versenyre.

A kétszeres F1 világbajnok vezetni fogja a United Autosport Ligier JSP217-es versenygépet a pénteki hivatalos teszten. „Igazi öröm, hogy visszatérhetek versenyezni az Államokba” – mondta Alonso. „Kevesebb, mint egy év alatt két legendás versenyen vehetek részt [beleértve az Indianapolis 500-at is], ami nagy büszkeséggel tölt el. Mindig is szerettem volna kipróbálni magam a motorsportok egyéb kategóriáiban, mivel ez az, amire szükséged van, hogy jobb versenyzővé válj. A komfort zónádból kilépve egy ilyen legendás versenyen való részvétellel, mint a Daytona 24 Hours, csakis csodálatos lehet.”

A spanyol már tesztelte a Ligier-t novemberben Aragonban, de karrierje során ez lesz az első alkalom, amikor csapattársakkal osztja majd meg a versenyautóját.

„A spanyolországi novemberi teszt során mindenki rendkívüli módon örült és egy család tagjakét köszöntött, ezért örülök, hogy több időt tölthetek a csapattal és csapattársaimmal a hétvégi teszten.” – tette hozzá. „Már alig várom, hogy újra beüljek az autóba, és a híres oválon vezessek. Az elmúlt néhány hónapban több napot töltöttem a Daytona 24 órás megfigyelésével, ami még jobban késztetett arra, hogy odamenjek és kipróbáljam magam.”

Az angol-amerikai United csapat két kocsit indít az 56. alkalommal megrendezésre kerülő versenyen. Alonso Lando Norrissal és Phil Hansonnal a 23-as rajtszámú autóban, míg Bruno Senna és Paul di Resta a United rendes LMP2 versenyzőihez csatlakozik, Will Owenhez és Hugo de Sadeleerhez a 32-es rajtszámúban.

Az Európai F3-as bajnok Norris, aki korábban a Paul Ricard-on tesztelt di Resta-val, azt mondta: „Nagyon várom a tesztet, és hogy találkozzam a csapattársaimmal. Várom, hogy egy kis szünetet követően újra kocsiba üljek, ez az egyik olyan dolog, amitől izgatottá válok. Első alkalommal látogatok Amerikába, ami új élmény lesz számomra.”

„Jó lesz felkészülni a csapattal és a csapattársaimmal a 24 órás versenyre, és meg kell ismernünk az autót és a pályát. Elkezdhetünk összekovácsolódni egy csapatként, így megpróbálhatjuk maximálisan kihasználni a tesztnapokat, amelyekért Daytonába megyünk.”

Senna az egyetlen versenyző, aki nem tett meg kört a Ligier-vel, bár ő nem idegen az LMP2-ben és a prototípus versenyeken, miután megnyerte a 2017-es WEC LMP2 bajnokságot.