KezdőlapFormula 1Giovinazzi nem volt hasznos a Haasnak

Giovinazzi nem volt hasznos a Haasnak

-

A Haas főnöke, Günther Steiner elmondta, a csapat 2018-ban nem ad szerepet Antonio Giovinazzinak, harmadik versenyzőként sem.

A Ferrari junior versenyzője idén versenyen is autóba ülhetett a Saubernél, mikor Pascal Wehrleint helyettesítette, ezen kívül több szabadedzésen is gyakorolhatott a Haas jóvoltából. Ez a lehetősége azonban jövőre már nem lesz meg, annak ellenére sem, hogy a Ferrari igényelte volna ezt.

„Nem hiszem, hogy segített nekünk, vagy a versenyzőinknek.” – mondta Steiner az Ekstra Bladet című lapnak. „Nem tudom, hogy mennyire volt negatív, viszont pozitív sem volt.”

„Kértek minket (a Ferrari), elvégre ha még csak nem is kérdezel, nem fogod megkapni amit akarsz. Nem gyakoroltak nyomást ránk. Mi azonnal tisztáztuk, hogy két versenyzővel számolunk jövőre.”

Esélyes volt, hogy a Ferrarinak sikerül versenyzői ülést szerezni fiatal olaszuknak is, a Saubernél, Charles Leclerccel, végül azonban csak utóbbi kapott 2018-ra versenyzői ülést, és a csapat megtartotta Marcus Ericssont. Giovinazzi azonban hat pénteki szabadedzést kap majd a Sauber csapattól.