KezdőlapFormula 1Grosjean büntetést kapott a baleset okozás miatt

Grosjean büntetést kapott a baleset okozás miatt

-

Romain Grosjean azt állítja, hogy nem tudta volna elkerülni a balesetet a Spanyol Nagydíj első körében.

A Haas francia versenyzője a csapattársával, Kevin Magnussennel való ütközést szerette volna elkerülni, ezért hirtelen kormánymozdulatot tett, ennek következtében azonban megpördült, majd visszacsúszott a versenypályára, a forgalom közepére, és pontot tett Nico Hülkenberg, valamint Pierre Gasly versenyének végére is. Szerencsére senki nem sérült meg, de mindhárman kiestek a versenyből.

„Egyszerűen beleszálltam.” – mesélte Hülkenberg a BBC-nek. „Láttuk, hogy Romain megpörgött és jön vissza a pályára. Nem volt már hova mennem, nem tudtam elkerülni őt sajnos és elcsípte az autóm hátulját és ez is lett a délutánom vége.”

„Nem festett túl jól a helyzet, ő alapvetően szeret sokat pörögni a hétvégén, de az első kör nem a legjobb időzítés erre, mikor olyan sokan vannak körülötted.”

„Szerintem oda kéne erre figyelnie, és adni magának némi házi feladatot.” – tette hozzá a német.

Grosjean elmondása szerint az, hogy a megpördüléskor nem vette el a lábát a gázról és nem fékezett, normális reakció, és a fékezés sem akadályozta volna meg abban, hogy kicsússzon versenytársai elé.

„Elvesztettem az uralmat az autó hátulja felett, próbáltam visszahozni, de nem ment.” – mondta a Sky-nak. „Ha fékeztem volna, akkor is ugyanarra csúsztam volna. Szóval megpróbáltam a gázon maradni, és megpróbálni nem szembe kerülni a többiekkel. Nem működött.”

„Nem hiszem, hogy lehetett volna bármit is másként csinálni. Szerintem ez normális emberi reakció, ha megnézzük (Nico) Rosberg 2016-os malajziai esetét Vettellel, vagy Michaelét (Schumacher) 2010-ben Abu Dhabiban.”

A versenybírák végül úgy ítélték, hogy a baleset miatt Romain Grosjean három rajthelyes büntetést érdemel a soron következő Monacói Nagydíjra.