KezdőlapFormula 1Hamilton szerint Verstappen még nincs olyan jó, mint ő

Hamilton szerint Verstappen még nincs olyan jó, mint ő

-

Korábban pletykáltak róla, hogy Max Verstappen talán a Mercedeshez igazolhat, végül azonban jelenlegi csapatával, a Red Bullal hosszabbított a holland versenyző, 2020-ig.

„Max az új, heves srác.” – vélekedett róla a De Telegraafnak a Mercedes bajnoka, Lewis Hamilton. „Nagy a felhajtás körülötte, ennek pedig úgy lehet a legjobban véget vetni, ha továbbra is legyőzi őt az ember.”

Hamilton szerint Verstappen még nincs olyan jó, mint ő maga, vagy Sebastian Vettel, „de hihetetlen képességei vannak”.

„Szerintem 10 éven belül lesz olyan jó, mint mi most.” – tette hozzá a négyszeres világbajnok.

„Verstappen lehet a következő szupersztár.” – mondta Hamilton főnöke, Toto Wolff a Corriere della Serának. „De először be kell fejeznie a fejlődési szakaszt és a már meglévő tehetségét ötvöznie kell az autót fejlesztő képességeivel.”