KezdőlapFormula 1Hivatalos: Marad a Mercedesnél Valtteri Bottas 2018-ban is!

Hivatalos: Marad a Mercedesnél Valtteri Bottas 2018-ban is!

-

A Mercedes-AMG Petronas Motorsport hivatalossá tette, hogy új szerződést kötött Valtteri Bottasszal a 2018-as szezonra. A finn 2017 év elején csatlakozott, és eddig 13 versenyt teljesített az Ezüstnyílakkal. 197 pontjával Bottas jelenleg harmadik a bajnoki összetettben, megszerezte az első győzelmeit is (Orosz és Osztrák Nagydíj), valamint kétszer is pole pozícióba került (Bahrain, Ausztria). Csak ebben az évben Valtteri 9 dobogós helyezést szerzett, összesen ennyit szerzett eddigi Forma-1-es pályafutása során, 2017 előtt.

Toto Wolff:
„Valtterit komoly kihívás elé állítottuk idén, a 11. órában kellett csatlakoznia egy istállóhoz, ráadásul bajnokcsapathoz, úgy, hogy a sportág legjobb versenyzője a csapattársa. Mindezt ha végiggondoljuk, akkor az eredményei még lenyűgözőbbek. Voltak tündöklések és mélypontok, inkább fent mint lent, és pár kiemelkedő eredmény, mint a győzelmei Oroszországban és Ausztriában. Mindezt figyelembe véve nem volt kérdéses, hogy maradjon-e 2018-ra is. Nagyon előnyös a csapatunknak ez a kölcsönös tisztelet és sportbarátság, ami kialakult a versenyzőink között. Működik a kémia Lewis és Valtteri között, egymást motiválják, jól dolgoznak, és ez kell ahhoz, hogy legyőzzük az ellenfeleinket.”

Valtteri Bottas:
„Megtiszteltetés és büszkeség, hogy tovább dolgozhatok a Mercedes-AMG Petronas Motorsporttal 2018-ban is, illetve a Mercedes család többi részével is. Együtt erősebbek leszünk, napról-napra, és kemény munkánk eredményeképp határ a csillagos ég. Mióta januárban csatlakoztam, minden nap öröm nekem itt. A fogadtatásom és a csapattagok támogatása, valamint a rajongóké felfoghatatlan. Versenyzőként tanulhatok és komolyan fejlődhetek, és már volt is pár igazán jó pillanatunk ebben a szezonban, amiket soha nem fogok elfelejteni. Nagyon meggyőzött, hogy mentálisan, elkötelezettségben hol is áll ez a csapat. Lewis csapattársának lenni igazán jó, érzem a tiszteletet irányából, és együtt toljuk az istálló szekerét. Amikor felvettek erre a szezonra, meg akartak bizonyosodni róla, hogy jól döntöttek, amikor a képességeim alapján bíztak bennem. Ez a 2018-as szerződés mutatja, hogy rászolgáltam erre. Boldog vagyok, hogy első győzelmem egy Ezüstnyíllal ünnepelhettem. Ugyanakkor mindig lehet tovább fejlődni, még mindig nem mutattam meg a határaimat. Tovább fogok keményen dolgozni a pályán, és azon kívül is, fejlesztem a vezetési képességeimet, hogy még jobb és látványosabb eredményeim legyenek. Be akarom bizonyítani, hogy jól döntöttek, hogy bíznak bennem. Köszönöm az igazgatótanács tagjainak, a brackley-i és a brixworthi gyár dolgozóinak, a versenycsapatnak, és a rajongóknak, hogy támogatnak és hisznek bennem. Ez sokat jelent nekem.”