KezdőlapFormula 1Kubica szerint a mindennapokban jobban hátráltatja a sérülése

Kubica szerint a mindennapokban jobban hátráltatja a sérülése

-

Robert Kubica azt állítja, hogy a jobb karja sérülései a mindennapokban inkább hátráltatják, mint egy F1-es autóban. A lengyel versenyző és a rajongói arra várnak, hogy a Williams végre bejelentse, hogy Kubica 2018-ban visszatérhet-e velük, avagy nem, miután múlt héten is tesztelt velük Abu Dhabiban. Paddy Lowe tisztázta, hogy ha mindent rendben találnak az egészségével, akkor már a napokban, vagy az elkövetkező hetekben is leigazolják, miután kiértékelték azt, hogy bírja erővel is. Kubica nem kételkedik magában és szerinte újra a legmagasabb szinten tudna teljesíteni, és ezt el is mondta vasárnap este az Autosport Awardon, Londonban:

„Valójában a hétköznapi dolgaimat nehezíti meg a sérülésem. Ugyanakkor más vezetni egy mai F1-es autót, mint voltak azok régebben. A korlátaim azonban nem olyan zavaróak, mint az látszik elsőre. Kilencven százalékban ugyanúgy vezetek mint korábban.”

Kubica egyaránt tesztelhetett az idei Renault és Williams versenyautókkal, több alkalommal is, és önmagát is meglepte a fizikai edzettségi állapotával:

„Jobb formában vagyok, mint valaha is voltam. Most még keményebben kell majd dolgoznom, mert a korom sem segít. A nagy különbség az agy. Hihetetlen, hogy mekkora potenciál van az agyunkban, és milyen gyorsan tud alkalmazkodni különféle állapotokhoz. Sajnálatosan félbeszakadt a karrierem. Számtalan sérülésem volt. Végül megtanultam ezekkel együtt élni, hogyan vezessek Forma-1-es autót, és magam is meglepődtem a végeredményen.”