KezdőlapFormula 1Lauda szerint Verstappennek új agy kéne

Lauda szerint Verstappennek új agy kéne

-

Max Verstappen tegnap a harmadik szabadedzésen összetörte autóját, így az időmérőn nem is tudott részt venni. Ezzel már garantált volt, hogy ma csak az utolsó helyről indulhat majd, de ezt bebiztosította még rajtbüntetéssel is, mivel váltót is cseréltek autójában és a harmadik MGU-K-t is be kellett szerelni autójába.

Idén azonban ez már közel sem az első alkalom, hogy Verstappen saját hibájából töri össze autóját, megnehezítve ezzel saját és csapata dolgát a pontszerzés kapcsán.

Többen is úgy vélik, hogy a fiatal hollandnak alaposan meg kellene változtatnia hozzáállását, a siker érdekében.

„A tehetségét minden versenyző irigyli.” – mondta a Forma-1-ből már visszavonult Felipe Massa. „De sokkal nyugodtabban kell cselekednie. Kicsit türelmesebbnek kell lennie és akkor sikeres lesz.”

Csapatfőnöke, Christian Horner is kijelentette már, hogy nem szabadna ennyit hibáznia Verstappennek.

De Nico Rosberg is véleményezte Verstappen eddigi monacói szereplését.

„Gyorsabb volt, mint Daniel Ricciardo, aztán a leghülyébb pillanatban balesetezett.” – mondta 2016 világbajnoka. „Volt egy szinte ugyanilyen balesete 2016-ban. Ha Max túl magabiztos, akkor túl sokat kockáztat. Ha pedig valaki ilyen, akkor nincs olyan pálya mely jobban fenékbe billentene ezért, mint Monaco. Nem úgy tűnik, hogy ő bármiből is tanulna. Ez már ez ötödik eset idén, de már a negyedik szezonja a Forma-1-ben. Már nem igazán lehet azt mondani, hogy ez a tapasztalatlanság miatt van.”

Niki Lauda azonban ennél nyersebb véleményt fogalmazott meg Verstappen kapcsán.

„Hogy mi a megoldás számára? Az agya kicserélése.” – mondta a Mercedes csapat elnöke.

A szombati eset kapcsán Dr Helmut Marko csak annyit közölt, hogy amit el kellett mondania, azt már elmondta Maxnak.

„Megkérdezném tőle, hogy hányszor akarja még ugyenezt megtenni?” – reagált Marko megnyilvánulására Lauda a Bildnek. „Dr Markonak közölnie kell (Vertappennel), hogy a baleset nem elfogadható, miközben kifelé kommunikálva pedig ki kell állnia mellett. Nehéz ezzel egyensúlyozni.”