back to top
KezdőlapFormula 1Lewis Hamilton négyszeres világbajnok!

Lewis Hamilton négyszeres világbajnok!

-

A Mexikói Nagydíjon nyújtott eredményével (és a Vettel eredményével) Lewis Hamilton bebiztosította helyét a pontverseny élén, így ő lett 2017 Forma-1-es világbajnoka, immáron negyedszer.

A brit versenyző 2007-ben debütált a Forma-1-ben, a McLaren színeiben, s már akkor a jövő bajnokaként emlegették. Bár már elsőre elég erős csapatban versenyezhetett, mégis komoly kihívás elé nézett, mivel csapattársa az akkor regnáló világbajnok, Fernando Alonso volt. Nem riadt meg azonban, már első szezonjában több győzelmet szerzett, komoly kihívója volt csapattársának, sőt azonnal harcban volt a bajnoki címért is. Végül holtversenyben Alonsóval, második lett. Szezon után Alonso csapatot váltott, Hamilton pedig megkapta maga mellé Heikki Kovalainent.

2008-ban mindössze a második szezonját teljesítette az F1-ben Hamilton, de már be is gyűjtötte első bajnoki címét, szoros csatában Felipe Massával. Bajnoki címe után Hamilton azonnal kijött saját könyvével, azonban ezt követően négy gyengébb év következett a McLarennel.

A brit versenyzőnek levegőváltásra volt szüksége, így otthagyta az őt felfedező McLarent, és csatlakozott a Mercedeshez, Michael Schumacher megüresedő helyére. Ott töltött második szezonjában, 2014-ben újra bajnok lett, és Nico Rosberggel karöltve bajnoki címhez segítették a német márkát is. Ezzel a szezonnal pedig kezdetét vette Hamilton és Rosberg csapaton belüli párharca a bajnoki címekért.

2015-ben Hamilton megismételte előző évi sikerét, így Nico Rosbergnek tovább kellett várnia arra, hogy ő is a csúcsra érhessen. Ez végül 2016-ban történt meg, ekkor Hamilton 5 ponttal maradt el német csapattársától.

2017-ben aztán Rosberg már nem volt képben, Hamilton új csapattársat kapott Valtteri Bottas személyében, elsőszámú kihívója pedig a Ferraris, négyszeres világbajnok Sebastian Vettel lett. A nagy kérdés tehát az volt idén, hogy Hamilton beéri-e Vettelt a bajnoki címek számát illetően, vagy a német versenyző gyűjti-e be ötödik címét.
Bár a szezon első felében igencsak jól ment Vettel vörös szekere, később elhagyta a szerencse és inkább Hamiltonnak jött ki a lépés. Olyannyira, hogy Mexikóba már 66 pont előnnyel érkezett. Ez pedig elég is volt ahhoz, hogy a szezon hátralévő két versenyére már négyszeres bajnokként érkezzen.

2017 világbajnoka: Lewis Hamilton!