back to top
KezdőlapFormula 1A múltja miatt nem érdekli Alonso a Mercedest

A múltja miatt nem érdekli Alonso a Mercedest

-

Toto Wolff egyértelműen kijelentette, hogy a Mercedesnek biztosan nem kell Fernando Alonso 2018-ra.

„Ezt már kommentáltuk korábban.” – mondta Wolff a BBC-nek. „Fernandonak van némi múltja a Mercedesszel, és ez nem feltétlenül jó. Ő határozottan egy nagyon jó képességekkel rendelkező versenyző, de nálunk nem megfontolás tárgya jelenleg.”

Alonso 2007-ben a McLaren-Mercedes versenyzője volt. Ekkor volt a nagy port kavaró kémbotrány is, melyet Alonso fedett fel, és melynek következtében a csapat 100 millió dolláros pénzbírságot kapott, valamint kizárták a csapatbajnokságból. A szezon után a spanyol versenyző el is hagyta a csapatot.

„Ahogy a dolgok most állnak, szeretnénk Valtterivel folytatni.” – mondja Wolff 2018-ra vonatkozóan. „Látni akarom, hogyan alakul a pilótapiac 2019-re és 2020-ra. Lesznek megüresedő helyek, és több versenyző lesz a piacon. Szóval a jelenlegi helyzet szerint rövidtávon semmi nem szól Valtteri ellen.”