KezdőlapFormula 1Nem lesz több épített amerikai pálya az F1-es naptárban

Nem lesz több épített amerikai pálya az F1-es naptárban

-

Chase Carey és a Liberty Media további Forma-1-es versenyeket szeretne rendezni az amerikai kontinensen, és nem feltétlenül csak épített versenypályán.

Miamit már egészen komolyan fontolgatják, mint utcai helyszín, és bár sok épített pálya is található az Egyesült Államokban, nem valószínű, hogy azokra is elviszik a mezőnyt, sokkal valószínűbb, hogy utcai versenyeket rendeznek majd Amerikában. Az épített pályákat Amerikán kívül részesítik előnyben.

„Ez függ a pálya minőségétől, a helyszíntől, mint cél város.” – mondta Carey. „Az állami szektor támogatásának mértékétől, a vállalatok támogatásától, és sok dolog van, amit geográfiailag egyensúlyba kell hozni.”

Carey azt is elmondta, hogy sok új potenciális versenyhelyszín jelentkezett már, de ezekről nem akar részleteket elárulni, addig, míg egyezség nem születik.