KezdőlapFormula 1Módosítanak a rajtlámpák pozícióján a Halo miatt

Módosítanak a rajtlámpák pozícióján a Halo miatt

-

Az FIA megváltoztatta a rajtlámpák beállításait annak érdekében, hogy a Haloval felszerelt autókból jobban lássák azt a versenyzők a rajtrácson.

A versenyigazgató Charlie Whiting elmondása szerint egy második sor lámpát is alkalmaznak majd Melbourne-ben, mely alacsonyabban, és öt méterrel előrébb lesz majd elhelyezve, mint az eredeti lámpasor.

Az FIA lehetőséget ad majd arra, hogy a pénteki szabadedzések végén a versenyzők rajtgyakorlatot végezzenek, és visszajelzést adhassanak arról, hogy megfelelő-e a lámpák pozíciója.

„Alapvetően nem megengedett, hogy rajtgyakorlatot végezzünk a rajtrácson, mert elég szoros szokott lenni a menetrend.” – mondta Whiting. „A Halo okán azonban megkértünk minden pályát, hogy egy sztenderd magasságba helyezzék a lámpákat. És egy másik sor lámpát is elhelyezünk, jelen esetben egy kissé a bal szélre.”

„Ezek a lámpák eredetileg a rajtrács közepén voltak, nagyjából 2009 óta, amikor a hátsó szárnyak magasabbak voltak az autókon. Pér versenyző panaszkodott, hogy nem látja a fő lámpasort, szóval odaraktunk még egy sort. De most, hogy a szárnyak alacsonyabbak, nem szükséges, hogy a rajtrács közepén legyen a lámpa. Szóval úgy döntöttem, hogy áthelyezzük máshova.”

A Haloval szerelt autók miatt, látás szempontjából a pole pozíció lenne a legrosszabb rajthely, ha nem lenne új sor lámpa.

„A pole pozíció tűnik a legrosszabbnak a Haloval itt, a versenyző nem biztos, hogy jól látja onnan a lámpákat, lehet, hogy csak a felét látja, és az is lehet, hogy túl magasra kel emelnie hozzá a fejét. De lesz egy másik sor lámpa számára, öt méterrel előrébb.”