KezdőlapFormula 1Red Bull: Előbb a motor, utána Ricciardo

Red Bull: Előbb a motor, utána Ricciardo

-

A Red Bull Daniel Ricciardo szerződése előtt véglegesíteni szeretné, 2019-től milyen motorokat fognak használni.

Fontos döntések előtt áll a Red Bull: egyfelől remélik, hogy Ricciardo a maradás mellett dönt és nem kell új pilóta után nézniük, másfelől komoly fontolgatják, hogy több mint egy évtizedes renault-s együttműködésüket felbontsák és 2019-től Honda-erőforrásra váltsanak. A garázs másik oldalán Max Verstappennek hosszútávú szerződése van az osztrák istállóval, ám idén egyelőre nem hálálja meg a belé fektetett bizalmat, éles ellentétben a két futamgyőzelmet is szerző Ricciardóval.

„Mondhatjuk, hogy [a monacói győzelem] értékesebbé tette Danielt” – véli Christian Horner csapatfőnök, aki nem titkoltan Ricciardo maradását pártolja. „Felemelte az ázsióját, de ezzel egy időben a csapat is vonzóbb prospektussá vált számára. A jelenlegi helyzet az, hogy Daniellel kapcsolatban az elkövetkező néhány hónap során hozzuk meg a döntést; először a motort szeretnénk biztosra tudni, onnan pedig egyértelműen következik a versenyző kiléte.”

Ricciardo kínai és monacói győzelmeivel valóban letette a névjegyét (ugyanannyit nyert idén, mint Sebastian Vettel vagy Lewis Hamilton), ám a motordilemma talán jogosan élvez prioritást, elvégre ez azonnali kihatással lehet a Red Bull rövidtávú terveire nézve. Ha teljesen szabad kezet kapnának, a csapat a Mercedes vagy a Ferrari erőforrását választaná: a Renault egyelőre teljesítménybeli és megbízhatósági szempontból is képtelennek tűnik felvenni a versenyt a fentebb említett két gyártóval, míg a Honda éppen mclarenes viharos szakításának következményeit nyögi. A jövő heti Kanadai Nagydíj azonban jelentősen leegyszerűsítheti a képet, már ami a két motorszállító fejlesztési potenciálját illeti, Montréalba ugyanis mind a Renault, mind a Honda új specifikációjú erőforrással érkezik. Igaz ugyan, hogy a Renault május közepére már el szerette volna dönteni az ügyet és finoman szólva nem örül, hogy a Red Bull megváratja, de az osztrákok szempontjából logikusnak tűnik a dolog.

„Remélhetőleg a döntés nyilvánvaló lesz” – fűzte hozzá Horner. „Minden az adatokon múlik majd. Már csak körülbelül egy hónapra van szükségünk; mindig is egy június végi—július eleji időpontot tűztünk ki. Alig várjuk, hogy láthassuk a két motor egymáshoz képesti teljesítményét Montréalban.”