back to top
KezdőlapFormula 1A Renault mérnökei lelkesek Kubica tesztje után

A Renault mérnökei lelkesek Kubica tesztje után

-

A Renault vezető mérnöke, Ricardo Penteado azt gondolja, hogy Robert Kubica megmutatta azt is, hogy milyen erős, és hogy még mindig megvan a gyorsasága, a szezonközi teszten, a Hungaroringen. Mint az ismert, a lengyel vissza akar térni a Forma-1-be, és hat év után először vett részt hivatalos F1-es teszten immáron egy idei autóval, a Renault RS17-essel.

A lengyel pilóta 142 kört teljesített különösebb fáradtság nélkül, sőt közölte is a teszt után egyből, hogy akár már másnap újra teljesítene szívesen 142 kört. Nyilvánvaló, hogy az ilyen kijelentéseivel Kubica egyértelműen egy versenyülésre hajt, 2018-ra.

A brazil Globo magazinnak Penteado ennyit nyilatkozott:

„El lehet felejteni az olyan jellegű kérdéseket, hogy tudja-e vezetni a jelenlegi hibrid versenyautókat. A leglényegesebb dolog, amit most igazolt Kubica, hogy nem csak egy körön tud gyors lenni. Kiemelkedő az is, hogy hány kört tudott megtenni, gyakorlatilag egy kétszeres versenytávról beszélünk. Negyven fokos hőség volt, és Robert egyszer sem szállt ki arra panaszkodva, hogy kimerült volna.”

A szakember még kiemelte, hogy Kubica úgy volt képes vezetni a Renault versenyautóját, hogy csak minimálisan kellett módosítaniuk a kormányon:

„Nem okozott neki problémát. Direkt sok változtatást kértünk tőle a kormányon, és mindenre a megfelelő időn belül reagált.”