KezdőlapFormula 1Hivatalos: Robert Kubica lesz a Williams tesztpilótája!

Hivatalos: Robert Kubica lesz a Williams tesztpilótája!

-

Az utolsó szabad F1-es versenyülés elkelt. Szergej Szirotkiné lett, Lance Stroll mellett. A 22 éves pilóta a Formula Renaultban edződött, majd a GP2-ben, végén tesztpilóta volt előbb a Sauber, majd a Renault F1-es csapatánál. Ennek ellenére Robert Kubica nem került ki teljesen a képből, sőt: a lengyel lesz a Williams teszt- és tartalékpilótája. Abban az esetben azonnal beülhet, ha valamelyik állandó versenyzőjük nem tudna indulni egy versenyen.

Kubica 2011-ben sérült meg komolyan egy raliversenyen. és a jobb karjának az állapota hátráltatta abban, hogy visszatérjen a Forma-1-be. A 2008-as Kanadai Nagydíj győztese tavaly már 622 kilométert vezethette a Renault RS.17-esét, és 711 kilométert ment a Williams FW40-essel. Ehhez jön még négy tesztnap a Lotus(-Renault) E20-assal 2012-ből, és a Williams FW36-ossal, 2014-ből.

Robert tehát elég sok kilométernyit ment tavaly. 76 alkalommal indult eddig F1-es versenyen, utoljára 2010-ben Abu Dzabiban volt a rajtrácson. Most újra hivatalosan is részt vehet majd a szezon előtti teszteken februárban és márciusban Barcelonában, valamint a szezon folyamán is biztosítva lesznek neki hivatalos tesztlehetőségek. Megfelelő mennyiségű pénteki edzésnapot is biztosítanak neki.

Menedzsere, Nico Rosberg elégedett:
„Ezzel a megoldással Robert újabb kiemelkedő mennyiségű kilométert tehet meg. Számára ez egy remek szerződés, mivel mindenképp a jó irányba halad majd.”

Ettől a húzástól azt várják, hogy a 33 áves krakkói születésű pilóta legkésőbb 2019-ben újra versenyezhet majd a Forma-1-ben. Kubica, persze már Abu Dzabiban késznek érezte magát erre, tavaly a szezonzáró utáni teszten, persze tisztában van vele, hogy a az első versenyéig mire valóban visszatérhetne, még több kört kell megtennie, és akkor így fogalmazott:
„Büszke vagyok arra, amit elértem. Persze, ez a teszt arra is emlékeztet, hogy mit veszítettem.”

A sérülésével kapcsolatban sokszor mondják rá, hogy egy kézzel vezet, mert a jobb karja 70%-osan korlátozott, erre Kubica csak ennyit mond: „Az emberek a hátrányos helyzetüket akarattal legyőzhetik.”

Valójában pedig annyi történt, hogy a lengyel alkalmazkodott az új technikákhoz is, és azzal kompenzál, hogy a jobb karjában az erőt, inkább vállból fejti ki.

Valójában Kubicának ez a tesztpilótai állás a második legjobb opció volt. A csapat fizet a munkájáért, és egyelőre pénzt sem kell vinnie Groveba. A lengyel olajtársaság, a Lotos lehetséges szponzori támogatása amúgy is csak akkor lépne életbe, ha versenyüléshez jutna. Ennek az ideje azonban még újra eljöhet…