Conor Daly és Alexander Rossi a CBS-en futó The Amazing Race nevű valóságshow 30. évadjában szerepelnek majd. A műsor leginkább hazánkban is futó Ázsia Express című reality-re hasonlít.

Daly és Rossi már évek óta barátok és gyakran viccelődnek azon, hogy egyébként szobatársak Indianapolis belvárosában.

A versenyben Team INDYCAR-ként szerepelnek majd, ők lesznek a 11 két fős csapat egyike, akik az 1 millió dollár megnyeréséért versenyeznek. A műsort már leforgatták, január 3-átől kerül adásba.

“Nagyon őrült élmény volt, teljesen más, mint amire számítottam, de teljesen megérte.” – mondta Daly. “Jó volt megismerni sok különféle ember, különféle sportágakból, különféle életutakkal.”

“Szokatlan volt, abban az értelemben, hogy nem olyan pörgősek az események, mint amilyennek a tévéből tűnik.” – tette hozzá Rossi. “Jobb volt, mint amire számítottam, mert az egyes megmérettetések között azért hotelben szállásoltak el, megetettek, meg minden. Szóval azért nem egy extrém dolog volt, mint egy Survivor-szerű műsor.”

Annyit előzetesen már lehet tudni, hogy az Indy-s srácok jól szerepeltek az izlandi kalandban. (A műsornak egyébként többféle verziója van, 11 különféle országban rendezték már meg a megmérettetést.)

“Conor és én régóta ismerjük egymást és jó barátok vagyunk.” – mondta Rossi. “Tudjuk egymást a határaink felé terelni, jó és rossz módszerekkel is. Az ő humorérzéke eléggé ragadós, szóval jól éreztük magunkat.”

 

Még több kapcsolódó cikk betöltése
Load More By Tajthi Andrea
Load More In Formula 1

Nézd meg ezt is

Több, mint 1000 embert küldhetnek el az F1-es csapatok a költségcsökkentés miatt

A Forma-1-es csapatok közül hétnek az Egyesült Királyságban a székhelye, ezeken pedig össz…