KezdőlapFormula 1Steiner: Nem szabad "IndyCarosra" lebutítani az F1-et

Steiner: Nem szabad „IndyCarosra” lebutítani az F1-et

-

A Forma-1-nek nem kellene „lebutítania” magát, mint ahogy tette azt az IndyCar, véli az amerikai Haas csapat csapatfőnöke, Günther Steiner.

Az IndyCar 2018-ra egységes aerokitet vezetett be, így egy lépéssel közelebb került az egységes autókhoz, de azért több területen is maradt mód a fejlesztésekre, változásokra. Ilyen például a felfüggesztés. Ennek eredményeként idén több lett az előzés a szériában. Ez pedig olyasvalami, amit a Forma-1 is szeretne elérni, bár még nem eldöntött, hogy miként.

„Szerintem az F1-nek nem kellene elmennie az egységes autók irányába.” – mondta Steiner az Autosportnak. „Ha az F1-ben egységes autók lesznek, az az F1 végét jelenti majd. Ez a motorsportok csúcsa, a technológia nagyon fontos. Nagyon vigyáznunk kell, hogy ne butítsuk le az F1-et. Bármennyire is azt gondoljuk, hogy nem így van, az embereket nagyon érdekli a technológia, és nem csak a versenyzésben, és szerintem az F1 jó terep a technológia bemutatására.”

„Az egyik cél, amit meg kellene próbálnunk elérni, hogy ne butítsuk le a Forma-1-et úgy, mint az IndyCar, mert akkor egy ‘GP1’-et kapunk, és tudjuk, hogy az hová vezet. Amilyen nagyszerűnek gondoljuk az IndyCart, nekünk nem erre kell fókuszálnunk, nekünk magunkra kellene koncentrálnunk, és jobbá tenni a sportunkat.”

Az IndyCar autók kasznijait a Dallara építi, csak úgy, mint az F1-es Haas csapatét, melyről Kevin Magnussen igen elismerően nyilatkozott.

Arra a kérdésre, hogy a Dallara más szériákban szerzett tapasztalata segítség volt-e az F1-hez, Steiner így felelt: „Szerintem mindig jó beszélgetni az emberekkel, mert abból mindig tanulunk.”

„Ha nem beszélünk, akkor soha nem fogunk tanulni semmit.”

„De szerintem az F1-nek jó struktúrája van, Rosszal (Brawn) az élen, ahhoz, hogy tudjuk, mi a Forma-1-, és merre kell haladni.”

„Szerintem nem rossz dolog, ha az ember beszél akárkivel, például IndyCarosokkal a tapasztalataikról. Sosem mondom, hogy ne beszéljünk valakivel, hiszen mindannayiuknak jó tapasztalataik vannak, de én úgy értem, hogy nem szükségszerű másra hallgatni, aki megmondja, mit csináljunk. Az F1-ben nagyon okosak az emberek és tudjuk, merre kell tartanunk. Hogy miként jutunk oda, számunkra az jelenti a nagyobb problémát.”