KezdőlapFormula 1Steiner: Nincs többé középmezőny

Steiner: Nincs többé középmezőny

-

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner úgy véli, hogy a Forma-1-ben már nem beszélhetünk középmezőnyről. Szerinte ugyanis van a három top csapat, és a hét másik csapat is bármikor képes a pontszerzésre.

Az amerikai istálló jelenleg az ötödik helyen áll a konstruktőri bajnokságban, tizenkilenc ponttal lemaradva, a top csapatok után legjobbnak számító Renault mögött. A Force Indiát viszont csupán két, a McLarent pedig három ponttal előzik meg.

Miközben a Williams átvette a Saubertől a sereghajtó szerepét, a svjci istálló és a Toro Rosso is rendszeresen találja magát a pontszerző zónában, javuló teljesítményük pedig egy rendkívül szoros csatát eredményez a Ferrari/Mercedes/Red Bull hármas mögött.

Németországban feléhez érkezik a bajnokság, Steiner pedig boldog a csapata jelenlegi pozíciójával, de az idáig vezető út nem volt könnyű.

„Az előszezoni tesztek után óvatos optimizmus uralkodott el rajtunk, hogy mit érhetünk majd el, de ez mindig nehéz feladat, mert a Forma-1 tele van nagyon jó csapatokkal, és most nincs olyan, aki ne lenne versenyképes. Nem igazán lehet már középmezőnyről beszélni, van a három nagy csapat és a többiek.”

„Mindenki, a negyedik és tizedik helyezett csapatok közül képes a pontokért harcolni, ahogy ezt eddig is láttuk. Most ötödikek vagyunk, ami remek. A tesztek után reálisan arra számítottunk, hogy itt leszünk, de azzal is tisztában voltunk, hogy kemény munka lesz, és az is volt.” – fogalmazott Steiner.

A csapat célja pedig nem is lehet más a szezon második felében, mint hogy a Renaultot megelőzve megszerezzék a negyedik helyet.

„Az elmúlt három versenyen megmutattuk az autónkban rejlő potenciált, reális cél a negyedik hely is. Hogy megszerezzük-e vagy sem, az már más kérdés. Nem akarok arrogáns lenni és azt mondani, hogy meglesz a negyedik hely, mert közel sem biztos. Három nagyon erős csapattal versenyzünk ezért a pozícióért. Igyekszünk a legjobbat nyújtani, és reméljük, hogy sikerül majd elcsípni a negyedik helyet.” – tette hozzá az olasz.