KezdőlapFormula 1Verstappen 100 millióért sem eladó

Verstappen 100 millióért sem eladó

-

A Red Bull Racing holland pilótáját az elmúlt hetekben többször is összeboronálták már a Ferrarival, ám a csapatnál elmondták, hogy akármennyit is adhat érte a Ferrari, akkor sem fogják elengedni.

Egyelőre nincs jó idénye a fiatal versenyzőnek. A Renault motor megbízhatatlansága és gyengesége miatt jelentősen elmarad attól az eredménytől, mint amire számított. A sikertelenség miatt szemmel láthatóan frusztrálttá vált és ez adta az alapot, arra, hogy felmerüljenek azon pletykák, miszerint a jövő évtől vörösbe öltözik.

A 19 éves versenyzőnek azonban még két évig van érvényes szerződése, és Helmut Marko kihangsúlyozta, hogyha valamelyik csapat 100 millió eurót adna érte, akkor sem engednék el.

„100 millió? Király. Drágább vagyok, mint egy focista. Mindig nagyon pozitív, ha valakit ennyire „beáraznak”. – reagált erre Verstappen.

Amikor arról kérdezték, hogy mit szól azokhoz a pletykákhoz, miszerint édesapja, Jos a Ferrarival tárgyalt, ennyit mondott: „Nem szeretnék erről beszélni. Jelenleg érvényes szerződésem van a Red Bullal aztán meglátjuk mi lesz.”

Christian Horner, a Red Bull elmondta, hogy Saniztól hajlandók lennének megválni, viszont a nagy csapat két pilótájának sziklaszilárd a helye.

„Max és Daniel érvényes szerződéssel rendelkezik a Red Bullal. Semennyi pénzért sem fogjuk eladni őket.” – mondta Horner.