back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen: Mintha F2-es motorral versenyeztem volna

Verstappen: Mintha F2-es motorral versenyeztem volna

-

Max Verstappen közel sem nyilatkozott elégedetten a Brit Nagydíjat követően, a Red Bull nehéz hétvégéje a holland versenyző szerint nagyrészt a Renault alacsony végsebességének köszönhető.

A múlt heti Osztrák Nagydíj győztese célba sem ért Silverstone-ban, miután a brake-by-wire fékrendszer hibája miatt feladni kényszerült az egyébként rendkívül izgalmas viadalt.

Verstappen nagy csatát vívott Kimi Räikkönennel, a Channel 4 erről kérdezte a bikások tehetségét: „Jó móka volt, de nem teljesen fair, hiszen körülbelül húsz kilóméter per órával lassabbak voltunk az egyenesekben. Úgy tűnt, mintha F2-es motorral versenyeztem volna egy F1-es ellen, de ez van. Nem tehettünk volna ennél sokkal többet az egyenesekben tapasztalt hátrány miatt” – mondta a holland.

„Már az első körben problémám volt a brake-by-wire rendszerrel, de sikerült megoldanunk. A második Safety Car szakasz után a 16-os kanyarban ráléptem a fékre, majd beesett a pedál. Blokkoltak a hátsó kerekek, kipörögtem, ami a verseny végét jelentette” – tette hozzá.

2016-ban Fernando Alonso nevezte GP2-es erőforrásnak a Honda egységét, most Verstappen tette ugyanezt a Renault-val. Az ügy pikantériája, hogy a Red Bull 2019-ben már a Honda erőforrásait fogja használni a Forma-1-ben.