KezdőlapFormula 1Verstappen szárnyaszegetten is dobogós

Verstappen szárnyaszegetten is dobogós

-

Még Max Verstappent is meglepte, mennyire kevéssé befolyásolta Red Bulljának teljesítményét a szárnyvégéről letört terelőelem.

A VSC-periódust követő újraindításnál Verstappen kissé izgatott volt és lekörözés közben megcsípte Lance Stroll Williamsének hátulját. Komolyabb problémája egyiküknek sem lett, ám a Red Bull bal oldali első szárnyvéglapja leszakadt a kocc hatására. A holland ennek ellenére maga mögött tartotta a negyedik helyre visszacsúszó Sebastian Vettelt és megszerezte idei első dobogós helyezését.

„Olyan közel próbáltam lopakodni Stroll mögé, amennyire csak tudtam” – magyarázta Verstappen. „Érzékeltem, hogy fékez, de nagyon közel voltam és megkoccoltam a hátulját. Szerencsére a szárnyam külső felét érintette a dolog, így folytatni tudtam. A nagytempójú kanyarokban kissé alulkormányzott lett az autó, de sikerült kontroll alatt tartanom a helyzetet, így minden rendben volt.”

A hollandnak szerencséje volt, hogy kezelhető maradt az autó.

„Először erre számítottam” – felelte Verstappen arra a kérdésre, több problémát várt-e az ütközés után. „A hármas és kilences kanyarokban több alulkormányzottságot éreztem, a hajtűkanyarokban is talán egy leheletnyivel később fékezett, de őszintén szólva nem volt túl rossz, volt néhány eszköz a tarsolyomban. Nyilván kicsit lassabb voltam, de nem hiszem, hogy nagymértékben befolyásolta volna a teljesítményem.”

Daniel Ricciardo a másik Red Bullban a távoli ötödik helyen végzett, miután a VSC-újraindításnál megforgott, de az autó már előtte is furcsán viselkedett.

„Alig tudtam melegen tartani a gumikat” – mondta Ricciardo. „Szerencsére nem volt a közelben fal, mint Grosjean esetében Bakuban, de a senkiföldjére kerültem ezáltal. Nem éreztem magam túlzottan kényelmesen az autóban. Amikor úgy akarta, gyors volt, de nagyon könnyű volt belehibázni; mondjuk, hogy pengeélen táncoltam. Ha szerencséd volt, pokoli gyors kört tudtál menni, de erre körülbelül egyszer volt lehetőséged minden ötödik körben, a maradék négyben pedig össze-vissza csúszkáltam és szenvedtem.”