KezdőlapFormula 1Vettel több rizikót vállalt a biztos első sor tudatában

Vettel több rizikót vállalt a biztos első sor tudatában

-

Sebastian Vettel elmondása szerint, igyekezett mindent kisajtolni a technikából azután is, hogy biztossá vált első soros indulása.

Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen 5-5 rajthelyes büntetésével, továbbá a Red Bullok gyengébb szereplésével Vettel számára biztossá vált az első rajtsorból való indulás. Végül az utolsó köröknél Bottasnak sikerült a második helyet megszereznie, de Vettel nem esett kétségbe, elmondása szerint tudta, hogy ellenfele büntetése miatt mindenképpen mögüle indul majd, s így több kockázatot mert vállalni utolsó gyors körében.

„Őszintén szólva, ez a kvalifikáció rendben volt.”- mondta az időmérő után Vettel.

„Mindent beleadtam a végén, mert tudtam, hogy több kockázatot vállalhatok.”

„Nem jött össze, az S kanyarok végén picit leszaladtam a pályáról, de tudtam, ha Valtteri le is győz, akkor is én fogok az első sorból indulni.”

„Szerettem volna még gyorsabb lenni, de így is egészen hihetetlen, hogy milyen tempóra vagyunk képesek ezekkel az autókkal.”

Kimi Raikkönennek nem alakult jól a szombatja, miután a harmadik edzésen elkövetett hibájáért drágán megfizetett, ugyanis autójában váltót kellett cserélni, ami 5 rajthelyes büntetést vont maga után. A finn az időmérőn sem találta a ritmust és csak a 6. lett, így a futamot csak a 11. helyről kezdheti meg.

„Nyilván a hibámért keményen megfizettünk.”- nyilatkozta Raikkönnen, aki Bottashoz hasonlóan alternatív stratégiával próbál előre törni és a többiekkel ellentétben a lágy abroncsokkal kezdi a futamot.

„Váltót kellett cserélnünk, ami miatt messze voltunk az ideális felkészültségtől, ehhez jött még a csonka tegnapi nap, amikor nem igazán tudtunk rendesen dolgozni, de hát ez van.”

Raikkönnen az időmérőjéről azt mondta: „Igazából rendben volt, nyilván nagyon igyekeztem, és elkövettem pár hibát az első Q3-as körömben.”

„A második kör összességében rendben volt, semmi extra, főleg a hibám után.”

„Azt mondom ez nem az, ahol lenni akarunk. A hibám a lehető legrosszabbkor jött, mivel egyébként is időhiányban voltunk.”