KezdőlapFormula 1Villeneuve: Bottas teljesítménye kínos volt Brazíliában

Villeneuve: Bottas teljesítménye kínos volt Brazíliában

-

Valtteri Bottas teljesítménye eléggé kínos és egyben a második számú pilótákhoz méltó volt, legalábbis ezt nyilatkozta 1997 világbajnoka Jaques Villeneuve.

Bottas, miután megszerezte élete harmadik pole pozícióját, a futamgyőzelemre szinte minden esélyét elvesztette a rajt után, amikor is Sebastian Vettel lerajtolta őt. Végül 2,7 másodperccel a német ferraris után ért a célba, a nagyobbik gond, hogy ugyanennyivel előzte meg a boxutcából induló és végül 4. helyen záró csapattársát.

„Ez igazán szép versenyzés volt Vetteltől, a rajtnál magához ragadta az esélyt és élt vele. Kellően agresszív volt és precíz.”-mondta Villeneuve a Motorsport.com-nak.

„Amikor tudni akarod mire képes a Mercedes, Lewist kell figyelned, Bottas nem volt gyorsabb, ami eléggé kínos. Lewis három másodperccel ért be Bottas mögött úgy, hogy a boxutcából indult. Ez nagyon durva, egész egyszerűen nincs egy szinten Hamiltonnal, egész évben ez látszott. Ez az ő szintje, ami egy jó másodszámú pilóta szintje.”

Azzal a finn pilóta is tisztában van, hogy a rajtnál vesztette el a győzelmet, amikor is az első kanyarban maga mellé engedte Vettelt, de azt gondolja nem volt különbség a két autó között.

„Igazából a teljesítményben nagyon közel voltunk egymáshoz.”- mondta Bottas, aki az évzáró futam előtt 22 pontos hátrányba került a világbajnoki összetett 2. helyért vívott csatában Vettellel szemben.

„Próbáltuk nyomás alá helyezni Sebet, illetve a taktikából próbáltunk előnyt kovácsolni egy elé vágással, de sajnos nem jött össze. Utána csak próbáltam rajta maradni és hibára késztetni. Közel voltam hozzá végig, de nem tudtam támadást indítani ellene. Összességében picit csalódott vagyok a kiváló szombati nap után többet reméltem, főleg, hogy így a bajnoki összetett ezüstérme is messzebb került. Vettel nagyon jó pilóta, így Abu Dhabiban kisebb csodára lesz szükségünk, ha elé akarunk kerülni.”