KezdőlapFormula 1A Williams minden panaszát elutasították

A Williams minden panaszát elutasították

-

Délelőtt beszámoltunk róla, hogy a Williams panasszal élt, és arra kérte az Azerbajdzsáni Nagydíj versenybíráit, hogy vizsgáljanak ki újra pár incidenst az elmúlt versenyhétvégéről.

A telefonkonferenciás meghallgatás után a versenybírák úgy ítélték meg, hogy a Williams nem tudott bemutatni semmi olyan bizonyítékot, mely indokolná az esetek kivizsgálását.

„A bírák egybehangzóan úgy határoztak, hogy nincs új szignifikáns és releváns elem, mely indokolná a felülvizsgálatát a kérésben szereplő öt incidens bármelyikének is.” – áll a közleményben.

Nem törölték el Szergej Szirotkin Spanyol Nagydíjra szóló rajtbüntetését sem, mivel az nem olyan eset volt, mint a többi első körös ütközés, melyek nem érdemeltek büntetést.

A Williams igénye, mi szerint Kevin Magnussen 10 másodperces büntetést érdemel, szintén elutasításra került.

A Fernando Alonso elleni panaszt is elutasították, mivel úgy ítélték, hogy a spanyol versenyző biztonságosan terelte vissza McLarenjét a boxba.