KezdőlapFormula ESchreiner helyettesíti majd Flörsch-t a Formula E teszten

Schreiner helyettesíti majd Flörsch-t a Formula E teszten

-

Következő hónapban a Formula E csapatok Ad Diriyah-ban tesztelnek majd a szezonnyitó versenyük után. A teszt során pedig minden csapatnak lehetősége lesz egy női sofőrt is pályára küldeni.

A HWA korábban Sophia Flörscht választotta, azonban a 17 éves versenyzőnő a makaói balesete okán nem tud részt venni a teszten. Helyette a 20 éves Carrie Schreiner jut majd lehetőséghez, aki idén a Lamborghini Trofeo Middle East Pro-Am kategóriájában másodmagával bajnok lett.

„Nagyon várom már az első tesztemet egy Formula E autóval.” – mondta Schreiner. „Sok köszönet a HWA RACELAB-nak, hogy lehetővé teszik nekem, hogy Formula E autóval teszteljek Diriyah-ban, ezért nagyon hálás vagyok. Vezettem már különféle versenyautókat korábban, de biztos vagyok benne, hogy először ülni egy teljesen elektromos formula autó volánja mögött abszolút egyedi élmény lesz. Az elkövetkező hetekben teljesen arra fókuszálok majd, hogy a lehető legjobban felkészüljek a tesztre.”

„Örülünk, hogy Carrie személyében jó helyettesítőt találtunk Sophia helyére, és nagyon örülünk, hogy ennek a fiatal tehetségnek lehetőséget adhatunk arra, hogy megszerezze első élményeit egy ilyen izgalmas és jövő-orientált versenysorozatban, mint a Formula E.” – mondta a HWA vezérigazgatója és csapatfőnöke, Ulrich Fritz. „Az elmúlt években Carrie különféle versenyautók volánja mögött jeleskedett és biztos vagyok benne, hogy gyorsan ráérez majd.”