back to top
KezdőlapFormula SportFormula 2Kiakadt az F2-es versenyző: "Többet nem versenyzem ebben a bajnokságban..."

Kiakadt az F2-es versenyző: „Többet nem versenyzem ebben a bajnokságban…”

-

Alaposan kikelt magából Arjun Maini, az F2-es Trident csapat indiai versenyzője a Francia Nagydíj sprintfutamának leintését követően.

A Haas által támogatott 20 éves versenyző nem elégedett a Forma-1 előszobájának nevezett sorozat idei technikai szabályrendszerével, mely véleménye szerinte tönkreteheti pályafutását.

„Egyáltalán nem támogattok engem, pedig mindent megteszek, minden egyes edzésen. A kanyarkijáratokban nincs erő az autómban, miért nem hisz senki nekem? Nem tehetitek ezt velem… Nem versenyzem többet ebben a bajnokságban, csesszétek meg!” – panaszolta Maini a csapatrádión keresztül.

Maini a verseny után kissé higgadtabb állapotban az Autosport.com-nak elárulta, egész hétvégén motorhibával küszködött, ennek is köszönhető, hogy az időmérőn csak a 17. rajtkockát szerezte meg, majd a főversenyen 10.-ként ért célba.

„Egész hétvégén 7 km/h-t veszítettem az egyenesekben és problémáim voltak az szabadedzésen.”

Maini elárulta, hogy a kipufogóval is gondjai akadtak, amit kicseréltek az időmérőre, de folyamatosan előjött ugyanaz a hiba.

„Azt mondták, hogy megoldották a problémát, de az első versenyen ismét nem volt végsebességem. Újra meg kell néznünk az adatokat, mert a sprintversenyen sem volt tempóm az egyenesekben.”

„Úgy tudom másnak is volt hasonló problémája, míg néhányak motorja őrült módon működik. Vicc, hogy mi megy ebben a bajnokságban jelenleg.”

Maini hozzátette, hogy kirohanása nem a csapatának, hanem a Formula-2 vezetőinek szólt.

„Mit tehetne a csapat? Ők mindent beleadnak. Nem jutok szóhoz, mert a sorozat szervezői úgy csinálnak, mintha semmi probléma nem lenne, miközben vicc, ami itt folyik.”

„Tönkreteszik a karrierünket” – jelentette ki.