KezdőlapFormula SportFormula 3Piquet a GP3-ban indul

Piquet a GP3-ban indul

-

A háromszoros Forma-1 világbajnok Nelson Piquet fia, Pedro Piquet a Trident GP3-as csapatában indul 2018-ban.

Pedro tavaly a Forma-3-ban versenyzett, idén pedig Alessio Lorandi, Giuliano Alesi és Ryan Tveter oldalán alkotja majd a Trident csapatát.

A 19 éves brazil versenyző az ötös rajtszámú versenyautót vezetheti.

„Nagy lelkesedéssel várom az első GP3-as szezonomat a Trident színeiben. Ők egy győztes csapat, akik évről évre bebizonyították, hogy ott vannak a sorozat élmenői között” – mondta Pedro.

„Biztos vagyok benne, hogy mindent meg tudok tenni annak érdekében, hogy már az első szezonomban versenyképes legyek” – tette hozzá.

A GP3-as széria 2018-as szezonja a hétvégi Forma-1-es verseny betétfutamaként veszi kezdetét.