A szomorú híreket követően, miszerint 97 éves korában elhunyt a Forma-1 legendás kommentátora Murray Walker, a Williams csapata egy idézettel tisztelte meg azt a Walkert, aki rengeteg tett a s portért. A híres Walker idézetet, ami a két Williams haloján olvasható, az 1996-os Japán Nagydíj után hangzott el, miután Damon Hill megnyerte az egyéni világbajnokságot […]
A Bahreini Nagydíj első körében balesetet szenvedő Romain Grosjean reméli, esete pozitív hatással lesz az F1 jövőjére nézve. „Ha a jövőben azzal, hogy ezt átéltem, életet menthetek – ahogy Jules is tette értem – akkor erős hagyatékot tudhatok magaménak. Erre nagyon büszke lennék.” Jules Bianchi a 2014-es Japán Nagydíjon szenvedett halálos végkimenetelű balesetet, ez pedig […]
Antonio Giovinazzi Belga Nagydíja látványosabbra sikerült, mint csapattársáé, Kimi Räikkönené, bár minden bizonnyal nem így akart középpontba kerülni. Az olasz versenyző látványosan összetörte autóját, miután a Fagnes sikánból való kigyorsításakor elvesztette az uralmat Alfája fölött. Autójának elszabaduló kereke pedig George Russellt is kiütötte a versenyből. Szerencsére mindketten sértetlenül szálltak ki autóikból. „Túlkormányzott volt a kijáraton, […]
A Mercedes bejelentette, hogy idén teljesen fekete lesz a festésük, ezzel nyilvánosan is felvállalva a csapatuk sokszínűségét. Az elmúlt hetekben a Black Lives Matter mozgalom világszinten figyelmet kapott, az egyenlőségért és társadalmi igazságosságért való tüntetésekkel. Lewis Hamilton már a nyolcadik szezonját kezdi meg a csapattal, és nagyon is kiállt a közösségi médiáján a mozgalomért, és […]
Pierre Gasly haloról alkotott véleményét Alex Peroni tegnapi balesete változtatta meg. A 19 éves ausztrál Formula 3-as versenyző autóját a tegnapi versenyen Monzában megdobta egy rázókő, olyan mértékben, hogy az autó és sofőrje magasra röppent a levegőben, többször is megpördült ott, végül a gumifalon és némileg a drótkerítésben landolt. Peroni saját lábán hagyta el a […]
A Forma-1 ismert a folyamatosan növekvő biztonságáról, és nincs ez másképp Max Verstappen versenyzői overáljával sem. Ismertek persze a szokásos biztonsági elemek mint a pálya karakterisztikája, sisak, a HANS-rendszer, és legutóbb a HALO bevezetése, de a versenyzői overálnak is komoly szerepe van egy versenyző védelmében. A Mobil 1 The Grid stábja egyenesen Olaszországba utazott ezért […]
Monaco-t követően a pirosra festett Halo már nem lesz többet a Mercedeseken 2019-ben, árulta el Toto Wolff. A hercegségben ezúttal mindent alárendeltek Niki Lauda emlékének, aki Mercedes egyik vezető figurája is volt, és 70 évesen egy hete hunyt el. A németek egyik megnyilvánulása az irányába a vörös Halo volt, de Kanadában már a hagyományos lesz, […]
Újabb módon emlékezik elhunyt társelnökére a Mercedes, ugyanis a az ezüst nyilak pirosra festették a glóriát mindkét autón. Már a csütörtöki szabadedzésekre is készült különleges festéssel a Mercedes. Az orrkúpon a ’Danke Niki’ felirat illetve az osztrák legenda aláírása volt látható, emellett pedig a motorborításon az egyik csillag is piros lett. A pénteki szünnapon pedig […]
Max Mosley, az FIA egykori elnöke támogatja a legújabb törekvéseket a versenyzők védelmének érdekében. A minap a Halo hasznosságáról beszélt. „Nem voltam versenyen 2009 óta, de sok futamot megnézek a tévében.” – mondta Mosley az Auto Motor und Sportnak. „Azt kell mondjam, hogy Halo nélkül most már szinte régimódinak tűnnek az autók. Valahogy rosszul néznek […]