KezdőlapTouring CarDTMLexus és Nissan bemutató a DTM-ben, érik az egyesülés!

Lexus és Nissan bemutató a DTM-ben, érik az egyesülés!

-

Két japán márka, a Lexus és a Nissan is elküldi az autóit „előőrsként” a DTM szezonzárójára, Hockenheimbe, ami október 13-15 között lesz majd. Mindhárom nap tesztelhetnek majd a 620 lóerős Lexus LC500-assal, illetve a Nissan GT-R-rel. Péntekre egy 30 perces tesztlehetőséget terveztek be, szombaton és vasárnap 15 perces demo körök alatt láthatja majd a közönség a japán autókat. Az, hogy kik vezethetik majd ezeket, még nem tisztázott. A DTM főnök Gerhard Berger, érthetően elégedett:
„Ez egy megtiszteltetés számunkra. Örülök, hogy először tűnnek fel Super-GT autój a DTM versenyhétvégéjén. Ez nem csak egy különlegesség lesz a rajongóinknak, hanem ez egy erős jel a DTM jövőjét illetően, amiből már látható, hogy mennyire is komoly kooperáció várható a japán GTA szervezettel, és az ott résztvevő három gyártóval.”

A dolog hátterét persze az adja, hogy a DTM és a Super-GT továbbra is közös szabályzáson dolgozik, ami lehetővé tenné, hogy mindkét szériában a gyártók olyan autókat készíthessenek, amelyekkel rajthoz állhatnak akár itt is, vagy ott is. Ezek az első tesztek Hockenheimben lehetnek az első mérföldkövek, egy esetleges közösen elfogadott BoP rendszernek, ami kiegyenlítené a különbségeket kezdetekkor.

Az autókat komoly delegáció kíséri majd a Felkelő Nap országából, amelyet a GTA elnök, Masaaki Bandoh vezet majd. „Örülök, hogy Hockenheimben ilyen formán szerepet kaphatunk. Ezzel is már kifejezzük a Super GT és a DTM közötti kapcsolatot, mely szériákban neves autómárkák szerepelnek.”

A dolog ráadásul máris nem csak egyirányú: a DTM autói is szerepet kapnak majd a Super-GT bajnokság fináléjában Motegiben, amely majd november 11-12-n lesz, és ott a német autókkal fognak demo köröket teljesíteni, és teszteket végrehajtani.