KezdőlapTouring CarDTMAz nevet, aki utoljára nevet: René Rast a DTM 2017-es bajnoka!

Az nevet, aki utoljára nevet: René Rast a DTM 2017-es bajnoka!

-

A DTM szezonzáró versenyén Tom Blomqvist és René Rast indulhattak az első sorból, míg büntetéseiknek köszönhetően a pontverseny két éllovasa, Mattias Ekström és Jamie Green csak a 14. és 15. helyről vághattak neki a futamnak.

A DTM-ben újonc Rast a harmadik helyen állt a bajnokságban a start előtt, azonban kijött neki a lépés, noha nem volt egyszerű versenye; a rajtot követően visszaesett az ötödik helyre. Később aztán sorra előzte meg előbb Robert Wickenst, majd Lucas Auert, és máris Blomqvist és Wittmann nyomában volt.

Az Audisok azonban később álltak ki a boxba, mint a BMW-sek. Ennek, és a többiek csatának eredményeképpen végül Marco Wittmann állt az élre, Rast pedig a második helyen vált, és ebben a sorrendben is intették le őket,

Bár Green és Ekström is előreléptek az 5., illetve 8. helyre, ez számukra kevésnek bizonyult, és így nevető harmadikként Rastot avatták bajnokká. A német versenyző második helyezésének köszönhetően a bajnoki pontversenyben három ponttal előzte meg Ekströmöt és hattal Greent.

A bajnokság végeredménye
1 Rene Rast 179 p
2 Mattias Ekstrom 176 p
3 Jamie Green 173 p
4 Mike Rockenfeller 167 p

A csapatbajnokságban az Audi Sport Team Rosberg, a gyártók közt pedig az Audi zárt az élen.