KezdőlapTouring CarWTCREgyik Hondás WTCC versenyzőnek sincs szerződése 2018-ra!

Egyik Hondás WTCC versenyzőnek sincs szerződése 2018-ra!

-

A jövő heti FIA Motorsport Világtanács ülésen dőlhet el a WTCC sorsa, és a 2018-as új formátum is itt kerülhet elfogadásra, azonban még mindig nem eldöntött az, hogy mi lesz a jelenlegi gyári illetve privát csapatokkal.

A Honda készen áll egy autóval, ami a várható TCR-es szabályokra váltásnak megfelel, a JAS most is fejleszti a tizedik generációját a Honda Civicnek, pontosabban annak a versenyváltozatát az FK8 Type R TCR-t, legyen az majd gyári üzemeltetésű csapat, vagy privát. Olyan jelenlegi partnerek várnak a végső döntésre, mint Michelisz Norbi istállója a M1RA, a belga Boutsen Ginion Racing , valamint a Target Competition, akik jeleskedtek már a TCR International Seriesben is, valamint a német TCR-es szériában.

Norbi idén második lett a túraautó világbajnokság versenyzői értékelésében gyári versenyzőként, Tiago Monteiro kiszállt a bajnoki harcból, miután Spanyolországban egy teszten hatalmasat bukott, és jelenleg is azon dolgozik, hogy 2018-ban visszatérhessen versenyzőként.

Monteirot Esteban Guerrieri helyettesítette, aki a szezon egyik legnagyobb meglepetése volt, miután két győzelmet is aratott a Campos csapat Chevyjável, végül a katari szezonzárón is pole pozícióból megnyerte az év utolsó futamát a Hondának. Negyedik lett végül ezen figyelemre méltó eredmények után a bajnokságban, de az ő helyzete is egyelőre tisztázatlan a jövőjét illetően.

Michelisznek annyiban mindenképp jobb a többi Hondásnál, hogy saját csapata van a TCR International Seriesben, akik ráadásul kezdő szezonjukban elhódították a csapatbajnoki címet, és azt gondolja, hogy jók a kilátásai jövőre is, de a célja az, hogy 2018-ban is gyári pilóta maradhasson:
„Nincs szerződésem jövőre, így nem tudom igazán azt, hogy mi lesz. Folytatnám a versenyzői karrieremet, de nem vagyok jelenleg abban a helyzetben, hogy megmondjam, hogy ez mennyire is lehetséges. Szeretnék jövőre is a bajnokságban maradni. Az, hogy van csapatom, a gyári Honda versenyzője vagyok, azt hiszem, hogy jó kiindulási alap, de nincs semmi kézzel fogható jelenleg, így várni kell, és meglátjuk, hogy mi lesz.”

Monteiro először volt jelen egy WTCC versenyen szeptember óta a balesete után, de optimista 2018-at illetően:
„Nincs szerződésem a következő évre, de nagyon jó a kapcsolatom a Hondával, és egyeztetünk a jövőről. Lenyűgöző az is, hogy rengeteg hívást kaptam különféle ajánlatokkal, így remek azt látni, hogy számolnak velem mint pilótával a következő évben is. Több lehetőség is volt az asztalomon idén, mint az ezt megelőző 2-3 évben. Az emberek azt látták, hogy a balesetem előtt jó formában vagyok, és reménykednek benne, hogy újra formába lendülök, de még semmit sem döntöttem el. Nem kell kapkodnom, és most több időt kell szentelnem a felépülésemre is.”