KezdőlapTouring CarWTCRTassi derekasan küzdött a Hungaroringen

Tassi derekasan küzdött a Hungaroringen

-

Igazi érzelmi hullámvasút volt a túraautó-világkupa magyar futamának utolsó napja Tassi Attila szurkolói számára. A nézők nem győzték kapkodni a fejüket múlt héten vasárnap, olyan gyorsan változtak az események, a magyar közönség pedig egyáltalán nem örült a versenybírók döntéseinek.

Rendkívül izgalmasan telt a vasárnap a WTCR szezon második hétvégéjének helyszínén, a Hungaroringen, ahol a HELL ENERGY Racing Team with KCMG csapatának versenyzője, Tassi Attila szabadkártyásként állhatott rajthoz. A fiatal tehetség szombati napja nem hozta meg a várt eredményeket, de vasárnap már az időmérőn látható volt, hogy sikeresebb napnak nézünk elébe, ugyanis Attika nagyon szépen teljesített és tempójával a 12. helyet szerezte meg magának, így tovább jutott a második időmérő-körbe. A következő fordulóban továbbra is szépen ment, de pályaelhagyás miatt elvették három körét, de megtartotta a 12. helyet, így a hétvége második, fordított futamán a 2. helyről indulhatott. Legalábbis ebben a hiszemben telt el a délelőtt. Délután aztán sorra jöttek a rossz hírek. Több büntetést is kiróttak Tassira a versenybírók, így előbb a 12., majd a 22. helyre sorolták vissza, a rajt előtt nem sokkal pedig törölték minden idejét, és a 26. helyről indulhatott a második és harmadik futamon. A fiatal versenyzőt azonban nem tántorította el semmi, derekasan küzdött, hogy minél jobb helyezésért érjen el, így a második futamot a 18. helyen végezte. A versenyhétvége utolsó felvonásában aztán még egyszer megörvendeztette szurkolótáborát Attika – még egy helyet javított, így a 26. helyről indulva végül a versenyt a 17. helyen zárta. Habár nehéz dolga volt ebben a nagyon erős mezőnyben, a futam során nem volt rajta kívül egyetlen versenyző sem, aki ennyi előzést tudott volna végrehajtani.

„Nagyon hálás vagyok, hogy részt vehetettem ezen a hétvégén. Habár nem a tervek szerint alakultak a dolgok, egyáltalán nem bánom, hogy a 17. helyen végeztem, hiszen nagyon erős versenytársakkal kellett megküzdenem és sokat tanultam az itt történtekből, illetve az új autómat is volt lehetőségem szokni kicsit, a jövőheti TCR Europe első futama előtt. Nem értettem egyet a versenybírók döntésével, de el kellett fogadnom, és megpróbáltam így is a legtöbbet kihozni magamból és az autómból. Köszönöm a sok biztatást, nagyon jó érzés volt, hogy a magyar közönség végig drukkolt nekem, sok erőt adtak a rossz hírek után is a folytatáshoz.” – mondta vasárnap Tassi, akinek nincs sok ideje pihenni, hiszen jövőhét végén Franciaországban, a Paul Ricard versenypályán áll rajthoz, ugyanis kezdődik a 2018-as TCR Europe szezon.